Ázsia ismeretlen zsidómentői

Lotte Hershfield hétéves volt, amikor tudatára ébredt, hogy számára a világ összeomlott. A padokon ilyen feliratokkal találkozott: „Kutyáknak és zsidóknak tilos!” Nem tudott állami iskolába járni. A nácik vicsorgó kutyákkal ütöttek rajta családján, könyveiket elégették.„Már gyerekként tisztában voltunk azzal, hogy a zsidókat nem nézték jó szemmel saját otthonukban”-mondja a most 84 éves Hershfield asszony.Igyekeztek minél messzebbre jutni a náciktól – a Fülöp-szigetek éppen elég messzinek tűnt. .Velük együtt mintegy 1200 európai zsidó ment – elsősorban Ausztriából és Németországból az ázsiai országba 1937 és 1941 között. Nem sejtették akkor, hogy itt sem lesznek biztonságban.

Menekülés jó messzire

A zsidók történetének e kevésbé ismert fejezete ez, mely megihlette a Fülöp-szigeteki dokumentumfilmeseket.„Sok történetet ismerünk már, de ha megnézzük mi is zajlott Ázsiában, találunk még érdekességet és meglepő dolgokat”-mondta Michelle Ephraim, akinek az apja 1939-ben menekült az ázsiai országba. „Olyan volt az egész, mint egy újjászületés” – meséli Noel Izon filmrendező, a  „Nyitott ajtók: zsidómentés a Fülöp-szigeteken.”  című film készítője. A filmben zsidó menekültek és leszármazottaik nyilatkoznak tapasztalataikról.A már elhunyt Frank Ephraim lánya így emlékezik meg apjáról:

„A filippínók hihetetlenül kedvesen bántak vele. Olyan volt számára, mint a megváltás.”

Manuel Quezon a Fülöp-szigetek első elnöke  aggodalommal figyelte az európai zsidók sorsának alakulását az 1930-as években. „Volt egy közös világnézet, az emberek megértették, hogy mi történik Európában”- mondta Russ Hodge,  filmproducer. „Pókerezés közben a férfiak stratégiát dolgoztak ki, hogy hogyan védjék a zsidókat az országban.”

A Fülöp-szigetek akkoriban amerikai felügyelet alatt állt, így nem tudták mindenkinek biztosítani a szükséges állami támogatást. A menekültügyi bizottság magasan képzett szakembereket, orvosokat, technikusokat és könyvelőket keresett. Az 1938-as menekültáradatban rabbik, orvosok, vegyészek, sőt Herbert Zipper személyében egy karmester érkezett az országba, aki túlélte koncentrációs tábort, később a manilai szimfonikusok alapítója lett. Quezon elnök törekvése, hogy 10 ezer zsidót telepít egy déli szigetre meghiúsult, amikor a háború elérte a Fülöp-szigetek partjait.

Új otthon a trópusokon

“Az európai zsidók, akik az ázsiai országba érkeztek, egyfajta kulturális sokkot éltek át”- mondta Hershfield. “Nem tudtuk a nyelvet. Azelőtt csak fehér embereket láttunk. A páratartalom magas volt, a hőség elviselhetetlen, a szúnyogok óriásiak. De a sok fiatal zsidó  kalandnak tekintette a szigetet. A gyerekek fára másztak, úsztak az öbölben, és filippínó dalokat tanultak.” Hershfield összebarátkozott a szomszédokkal, élvezte a trópusi gyümölcsöket, és szandálban rohangált. A szülőknek más tapasztalataik voltak. “Nagyon nehéz volt a szüleimnek”-mondta Hershfield. “Nem tanultak nyelvet. Nyugatiasak maradtak és a többi bevándorló közelében érezték jól magukat. Nagy részük zsúfolt közösségi házban élt. Más volt az életük, mint azelőtt Németországban, ugyanakkor tudták a vállasukat gyakorolni, miközben integrálódtak és vállalkozni kezdtek.”

Élet a japán megszállás alatt

Hershfield életének ez az idillinek tetsző szakasza akkor ért véget, mikor egy nap a háború elérte a térséget.1941-ben a japánok elfoglalták a Fülöp-szigeteket. Meglepő módon bizonyos szempontból a menekülteket jobban kezelték, mint a filippínók. Ironikus, de a menekültek számára a német útlevél és rajta a horogkereszt a védelmet jelentette. Úgy tekintették őket, mint szövetségeseket. A japánok a brit és amerikai lakosokat táborokban helyezték el. A filippínó és amerikai katonákat arra kényszerítették, hogy meneteljenek a 65 mérföldre lévő hírhedt Bataan táborba, ahol becslések szerint 10 ezer fogoly halt meg. A japán tisztek elkobozták a lakosok házait, ahol bázisokat építettek ki. A helyi gazdaság zsugorodott, kevés volt az élelmiszer. “

A japán megszállás alatt kemény és brutális lett az élet”- nyilatkoznak a túlélő menekültek.

Amikor a szövetséges erők kezdték visszafoglalni a Fülöp-szigeteket, naponta bombáztak. A családok az óvóhelyekre menekültek. Frank Ephraim például egész napokat töltött  az árkokban remegve, fején egy matraccal. Hershfield egyik barátja aknára lépett.Mivel a japánok kezdték elveszíteni Manilát, a császári csapatok brutális módon vágtak vissza. Nemi erőszak, kínzások, kivégzések következtek.„Japán elhatározta, hogy elpusztítja Manilát. Halott várost akartak teremteni”- idézte föl egy Miodowski nevű menekült..A Fülöp-szigeteken csaknem egymillió civil életet követelt a háború. A zsidókat, zsidóságuk miatt, azonban a japánok sosem üldözték. Így a kis közösség szinte teljes egészében megmenekült.

Voltak zaonban olyan japánok is – legalább egy – aki kimondottan mentette is az üldözött zsidókat.

A japán diplomata,aki 6000 zsidó életét mentette meg a holokauszt idején

Csiune Szugihara japán diplomata lehetővé tette, hogy 6000 zsidó kapjon lehetőséget megszökni a nácik által megszállt területekről.

„Nélküle sok kiváló ember ma nem élne. Örökségét az általa megmentett kiváló orvosok, bankárok, ügyvédek, írók, politikusok alkotják”- mondta Richard Salomon, az Illinois Holokauszt Múzeum és Oktatási Központ vezetőségi tagja .Az intézményben  Szugihara életét és munkásságát egy állandó gyűjtemény mutatja be.

Salomon apja, Bernard szintén a japán diplomata segítségével kapott vízumot, aki 1940-ben lett japán konzul Litvániában. Olyan területen, ahová lengyel zsidó menekültek költöztek a második világháború idején. A nácik azzal fenyegetőztek, hogy megtámadják Litvániát, amikor több ezer zsidó kereste meg a japán konzulátust, hogy vízumhoz jussanak. Szugihara több ezer vízumot adott ki 1940. július 31-től augusztus 28-ig feleségével minden éjjel beutazási papírokat gyártott.Amikor a japán kormány bezárta a konzulátust, Szugihara a hazafelé tartó vonatról osztogatta a vízumokat a nyitott ablakon át. Amikor a vonat elindult, odaadta a megmaradt okmányokat a menekülteknek, hogy folytassák a munkát.

Megkésett köszönet

Szugihara Prágába került, ahol 1941 és 1942 között dogozott, majd Bukarestbe, ahol 42-44-ig tevékenykedett. Amikor a szovjetek megszállták Romániát, őt és családját fogolytáborba vitték 18 hónapra. 1946-ben térhetett vissza Japánba, majd egy évvel később arra kérték, mondjon le tisztségéről.Bár soha nem beszélt a vízumokról, később egy túlélő, aki izraeli diplomata lett, 1968-ben felvette vele a kapcsolatot.

„Nagyon sok ember azért él ma, mert ő szánt időt arra, hogy segítsen. Mindig a békére törekedett, és nagyon fontos, hogy a japán emberek tudjanak róla.„

Jelenleg több mint 100 ezer főre becsülik a Szugihara által megmentettek leszármazottainak számát.

(Fotó:GettyImages – AFP)