Befektetőket toboroz Egyiptom az idegenforgalomba

A romló költségvetési adatok, a visszaeső turizmus egyaránt arra készteti a választások utáni egyiptomi kormányzatot, hogy növelje az idegenforgalmi bevételeket is a turizmusba érkező befektetések nyomán.

Milliárdos roadshow veszi kezdetét: Egyiptom turizmusért felelős minisztere, Hisham Zaazou júliusban az Öböl-országokba utazik, hogy szakterülete javára befektetőket toborozzon. A tárca vezetője egy minapi tájékoztatóján már ismertette, a közel-keleti olaj országok hasonló támogatással segítik Egyiptomot. Hisham Zaazou a Hoszni Mubarakot követő időszakra utalva elmondta, hogy a turisták és a külföldi befektetők nagyon mérsékelt érdeklődéssel viseltettek hazája iránt. A Reuters közölte a forgalmat jellemző adatokat, a korábbi 14,7 millió turista létszám 2010-ben 9,8 millióra apadt, 2012-ben ugyan 11,5 millióan érkeztek, de a múlt évben 9,5 milliónál nem voltak többen. A választások után Egyiptom igyekszik helyreállítani az idegenforgalmat, a roadshow-ra készülő miniszter is utalt rá: forrásokat kell találniuk, hogy a felduzzadt költségvetési hiányt mérsékelni lehessen. A devizatartalékokat szintén vissza kell pótolni. 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez