Szabadlábra helyezik az Apartheid éra „Főgonoszát”
Húsz év börtön után feltételes szabadlábra helyezik Eugene de Kockot, aki az Apartheid-rendszer idején az egyik legkegyetlenebb halálosztag parancsnoka volt.
Micheal Masutha dél-afrikai igazságügyi miniszter azt mondta, hogy „a dél-afrikai nemzetépítés érdekében” engedik szabadon a 66 éves férfit, akik 1996-ban kétszeres életfogytiglanra és kétszáz év börtönbüntetésre ítéltek. A szabadon engedésének pontos dátumát biztonsági okokra hivatkozva azonban nem hozták nyilvánosságra a dél-afrikai hatóságok.
Eugene de Kock az dél-afrikai apartheid-rendszer idején a hírhedt C10-es különleges rendőrségi osztag rettegett parancsnoka volt. A C10-es gyakorlatilag halálbrigádként működő speciális akciócsoport volt, amelynek létezését sokáig eltitkolta az akkori dél-afrikai fehér vezetés. De Kock különleges osztagának az volt a feladata, hogy védelmezze a faji megkülönböztetésen nyugvó apartheid-rendszer fennmaradását és felkutassa, illetve eltüntesse a rendszer bírálóit és ellenségeit.
A C10-es halálbrigád főhadiszállása Pretoriától 20 kilométerre egy farmon volt. De Kock emberei ide hurcolták el az általuk gyanúsnak vélt embereket, főként politikai aktivistákat, akiket brutális kegyetlenséggel megkínoztak, majd kivégeztek. A C10-es külföldön is aktív tevékenységet folytatott, főként Zimbabwéban, Angolában és más afrikai országokban is követtek el gyilkosságokat, illetve merényleteket.
De Kock az 1996-os tárgyalása során több mint száz gyilkosságot és kínzásos esetett ismert be, melyekért felelősséget is vállat. De Kock a börtönévei alatt többször is elnézést kért az elkövetett bűneiért. Több áldozat családjával pedig személyesen is felvette a kapcsolatot, hogy bocsánatot kérjen tőlük a gyilkosságokért. A fekete dél-afrikaiak azonban mind a mai napig úgy tekintenek rá, mint az apartheid-rendszer „főgonoszára”, aki mindent elkövetett annak érdekében, hogy fenntartsa a fehér kisebbség hegemóniáját és hatalmát az országban.