Felszálló ágban a Boeing civil szektora
Egyre több utasszállítóra kap rendelést az amerikai gyártó, amelynek hadiipari részlege némileg gyengélkedik.
A Boeing 2014 negyedik negyedévében 24,47 milliárd dollár bevételre tett szert, 3 százalékkal magasabbra, mint egy évvel korábban. Nyeresége 19 százalékkal 1,47 milliárd dollárra, részvényenként 2,02 dollárra nőtt a 2013 negyedik negyedévi 1,23 milliárd, részvényenként 1,61 dollárról. Tavaly összesen 750 gépet adott el az amerikai cég. A forgalmat a Dreamliner, a B-787-es növelte leginkább. A következő hét évre összesen 5789 Dreamlinerre van megrendelése a Boeingnak nagyjából 440 milliárd dollár értékben.
Az idei kilátások is hasonlók, bár összességében 2015-öt illetően óvatos a vezetés. Mert miközben a civil repülési ágazat világszerte rohamosan nő, különösen Ázsiában, a Boeing hadiipari és űrtechnikai ágazata már nem ennyire sikeres. Igaz ezen a téren szinte minden az állami megrendelésektől függ. A védelmi kiadások visszafogása miatt a katonai gépek és berendezések eladásából származó bevétel 14 százalékkal csökkent, miközben a civil szektor bevételei 16 százalékkal nőttek. A Boeing azért összességében bőven nyereséges, mert összjövedelmének csupán egyharmada származik katonai jellegű eladásokból. (Fotó:AFP)
)