Olajozottan működő kínai hitelezés Angolában

Angola a komoly olajtartaléknak is köszönheti, hogy Kína nem csak kiemelt partnerként, hanem jó és kedvezményekre érdemes adóként tartja számon.

Angolát kiemelt fontosságú partnerének tekinti Kína – derül ki az aktuális forgalmi adatokból éppen úgy, mint egy elemzésből, amely „ A kínai külpolitika, Afrika” címmel a Brookings kutatási szervezet gondozásában jelent meg. A két ország közötti kereskedelem étéke 35,9 milliárd dollár volt 2013-ban. Kína 2010-ben stratégiai jelleggel hitelkeretet bocsátott Angola rendelkezésére, melynek jóvoltából a 2002-es polgárháború óta görgetett adósságokat tudja rendezni, illetve a mostani új, 2010-es tranzakció során a visszafizetés az olaj segítségével történhet meg. A hatékonynak ítélt kínai támogatási rendszert Kína kiterjeszti más afrikai országokra is, ahol a nyersanyagellátás garantált és bevezethető az „Angola modell”, ahol a finanszírozási megállapodás az alacsony kamatokon alapszik. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez