Gyógyszer és orvoshiány a “kalifátus” kórházaiban
Ezen a héten az Iszlám Állam terroristaszervezet pszichológusokat végzett ki Moszulban, mivel nem voltak hajlandóak együttműködni a megszállókkal. Ez az eset rávilágított arra, hogy az egészségügyi alkalmazottaknak, orvosoknak és ápolóknak sem könnyű az életük a „kalifátusban”.
Habár Moszul elfoglalása után az orvosok és az egészségügyi alkalmazottak nagy része elmenekült a terroristák által megszerzett területekről, de néhány orvos, ápoló és sebész maradt, akik a szörnyű körülmények – állandó bombázások, az ISIS terrorja és az orvosi készletek hiánya – ellenére megpróbálnak segíteni a helyieken.
„A kórházak már nem tudnak nagy műtéteket végrehajtani, mivel nincsen meg hozzá a megfelelő eszközünk. Csak a legsúlyosabb eseteket kezeljük és a dzsihadistákat mindig előnyben kell részesíteni a civilekkel szemben” – nyilatkozta az al-Monitornak a Moszuli Általános Kórház egyik névtelenséget kérő orvosa. Hozzátette, hogy mivel Bagdad leállított minden gyógyszerszállítmányt a térségbe, ezért komoly hiány mutatkozik már most a készletekben. A dzsihadisták a feketepiacról próbálják meg pótolni a szükséges gyógyszereket, de nem mindegyik kórház kap belőle.
Mivel a terroristák szerint, a kevés gyógyszernél sokkal fontosabb a megfelelően képzett orvosok és ápolók hiánya, ezért a közösségi oldalakon hirdetnek „jól fizető orvosi és ápolói állásokat az általuk uralt városokban”. Ráadásul Rakkában még egy orvosi kart is létrehoztak, ahol a diákok három évig folytathatnak orvosi tanulmányokat, de csak az alapvető dolgokat tanítják meg nekik. Továbbá az orvos beszámolt arról, hogy az egészségügyi alkalmazottak számára tilos a város elhagyása. Ha megpróbálják, akkor súlyos büntetés vár rájuk: ki nem végzik őket, mivel szükség van rájuk, inkább megkorbácsolják őket.
Iraki sajtóforrások szerint Anbár tartományban, amelynek nagy részét az Iszlám Állam terrorszervezet uralja, sem jobb a helyzet. A négy tartománybeli kórházból, amit az ISIS felügyelt, már csak egy működik igazán. Tavaly óta a Falludzsában található kórházat például huszonkétszer érte találat, mind az iraki légierő, mind az ISIS részéről. Az iraki hadsereg ellenőrzőpontokat létesített az utakon és nem engedi be a gyógyszereket a kórházakba, mivel ezekből csak a terroristák kapnának.
Az elmenekült orvosok szerint a legrosszabb, hogy a dzsihadisták fegyverrel kényszerítik az egészségügyi személyzetet hogy a “saját harcostársaikat” részesítsék előnyben és ne a civileket. Előfordult, hogy egy műtét közepén rángatták ki a sebészt, hogy szedjen ki repeszeket egy brigádparancsnokból, nem sokkal később a műtőasztalon fekvő páciens meghalt. Ugyanígy a gyógyszerek területén is elsőbbséget élveznek a terroristák.
A kép forrása: Europress/Getty Images