Eritrea 10 millió dollárral többet fizet

A Nemzetközi törvényszék Hágában kártérítésre kötelezte Eritreát az 1998-ban kitört határ háború alatt elkövetett pusztítások miatt. Több millió dollárnyi kárpótlást kell Etiópia felé kifizetnie, mivel a 2000-ben lezárult háborúban számos etiópiai határ menti település teljesen megsemmisült.

Mindkét fél köteles megtéríteni a háború alatt okozott károkat, az ítélet szerint Eritreának viszont $10m -val többet kell fizetnie.

 

A kompenzációs fizetések egyben fedik azokat a károkat, melyek a helyi üzletek, kereskedések és vállalkozások megszűnéséhez vezettek, illetve a háború alatt megsemmisült javak megtérítését is tartalmazza. Eritrea elfogadta Hága döntését és kész kifizetni a feléje rótt kötelezettségeket.

 

Az Etiópiában élő eritreaiak is kárpótlást kapnak, miután házaikat és értékeiket a helyi etióp kormány lefoglalta.

 

Néhány követelést, mint Etiópia igényét 1 milliárd dollárra – a környezeti károk megfizetését – elutasították.  

 

Etiópiának összesen 174 millió dollárt ítéltek, meg míg Eritreának 164 milliót.

 

Don Pickard Etiópia Fő jogi-tanácsadója szerint az összeg, amit megítéltek nem tükrözi a károk mértékét, amit az etiópoknak szenvedniük kellet a háború alatt.

 

Martin Plaut, a BBC afrikai elemzője szerint a pénz és a nemzetközi pártfogás, a békefolyamatok megteremtésében kevés dolgot fog igazán elrendezni.

 

A hátárok a két ország között még mindig kérdésesek. A határ mentén a sivatagban több tízezer katona maradt a lövészárkokban a kopár hegyek között.

 

A határháború Eritrea és Etiópia között 1998-ban tört ki, miután Eritrea 1993-ban népszavazással elnyerte függetlenségét. A két állam között a konfliktust a határok újra meghúzását jelentette. Eritrea az 1902-ben kötött megállapodások értelmében követelte határait, amit még az olasz gyarmatosítókkal kötött. Etiópia határvonalát pedig, a tengerpart felé szerette volna kiterjeszteni. Legvitatottabb terület Badme város volt, amely a határ mentén helyezkedett el és hovatartozása kérdéses volt. Gazdasági szankciók léptek érvénybe a két ország között, ami főleg Etiópia számára volt súlyosabb, mivel Eritrea lezárta kikötőit, így Etiópia jóval nehezebben jutott exportcikkeihez.

 

Végül 1998-ban Eritrea megtámadta Etiópiát és elfoglalta Badme városát. A harcok mindkét ország területére kiterjedtek. Közel hetvenezer ember halt meg a háború alatt.  Végül három év után Algírban békét kötött a két ország. A hágai döntő bíróság kijelölte a határokat, és egy 25 km széles demilitarizált övezetet hoztak létre, melyet az ENSZ békefenetartói ellenőriznek. Badme városát végül Eritreához csatolták.

 

A világ két egyik legszegényebb országát nagyon megbénította a háború, gazdaságilag szinte teljesen tönkre mentek. Az éhínség hatalmas fenyegetést jelentett fölég Etiópiában, ahol az éhezők száma majdnem megfelelt Eritrea összlakosságával.

 

A harcok egy olyan területért folytak, melynek gazdasági értéke nagyon csekély, mezőgazdaságra nem használható. A területért folytatott harc értelmetlen volt. A világot váratlanul érte a konfliktus, mert a több 100 millió dolláros fegyverkezés teljesen padlóra küldte az így is hatalmas problémákkal küszködő két országot.    

                

 

Youtube:

 

http://www.youtube.com/watch?v=5IJENRhyiUk

 

 

 

http://www.youtube.com/watch?v=qsuq25_WT7A

 

 

Forrás: BBC.com

Szerkesztette: AHU – Pap Gergely

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez