Miniszteri vizit a „halál előszobájában”

Az emberi jogokért felelős guineai tárcavezető embertelennek minősítette a conakryi börtönben uralkodó állapotokat.

 Meglepetésszerű látogatást tett a guineai főváros fegyintézetében Kalifa Gassama Diaby, a kormány emberi jogi minisztere. Diaby négy órát töltött a börtönben, több rabbal is beszélgetett. A látogatás után döbbenten nyilatkozott. Azt mondta, hogy ez a börtön semmilyen jogállami normának nem felel meg, de még a legelemibb emberi létfeltételek sincsenek biztosítva. A túlzsúfolt cellákban a földön fekszenek a csontig soványodott beteg rabok, akik körül csótányok mászkálnak. Hihetetlen, de ezek a gusztustalan rovarok sokuk számára táplálékot jelentenek, mondta miniszter, aki a halál előszobájának minősítette a börtönt. A fegyintézetben nem csak azért uralkodnak katasztrofális állapotok, mert régóta nem újították fel, és semmilyen karbantartás nincs. A fő probléma a túlzsúfoltság. Ez pedig abból adódik, hogy nagyon sokan már hosszú évek óta bírói ítélet nélkül vannak a rács mögött, ami teljességgel törvénytelen. Egyelőre nincs hír arról, hogy reagált-e Diaby emberi jogi miniszter lesújtó kritikájára a guineai kormány két börtönügyekben illetékes tagja, az igazságügyi és belügyi tárca vezetője…

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez