Impozáns munkaerőprogramot terjesztett elő a Dangote Group of Companies elnök-vezérigazgatója, Alhaji Aliko Dangote egy megbeszélésen Nigériában, amikor a Jigawa Cukorgyár létesítését részletezte. Bejelentette, hogy a cukornádat feldolgozó gazdaságban tízezer embernek adnak munkát, ötezer-kétszáznak pedig magában a gyárban lesz állása. Szezonális munkára is alkalmaz a cukorgyári vertikum nyolcezer helybélit. A kenyérkereset mellett Alhaji Aliko Dangote azzal is segíteni akar, hogy a vállalata kórházat létesít, szerepet vállal az általános és középiskolai oktatás feltételeinek javításában. Az üzletember úgy vélte, hogy cukorgyára képes lesz hatni a térség kis és közepes vállalkozásaira, emellett pedig előnyös hatással lehet a mezőgazdaság fejlődésére, a szegénység mérséklésére. Tett egy ígéretet is a nigériai nagyvállalkozó, kompenzálja azokat a gazdákat, akiknek a földjére szüksége volt a vállalatának. Alhaji Aliko Dangote gyára a cukornád termelése érdekében már megszerzett 20 ezer hektár földet a térségben.