A káosz a líbiai embercsempészeket segíti

Idén hatszor annyi illegális migráns érte el az olasz partokat, mint tavaly, többségük Líbiából érkezik.

Két nap alatt két zsúfolt és bajba jutott hajó utasait mentette meg az olasz parti őrség. Összesen ezer menekültről van szó, akik között 170 gyerek volt. A kiskorúak egy része szüleivel érkezik, de egyre több tizenéves egyedül vág neki a kockázatos tengeri útnak. A menekültek közül sokan Szíriából indultak, de vannak egyiptomi és eritreai migránsok is. Az olasz partokat elérő hajók túlnyomó többsége valamelyik líbiai kikötőből indul. Azért onnan, mert Líbiában anarchikus állapotok uralkodnak, az embercsempészekkel nem törődnek a hatóságok. Ebben az évben már 26 700 menekült érkezett Olaszországba, csaknem hétszer annyian, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az olasz kormány már többször kért hatékonyabb uniós segítséget, hiszen ennyi menekültet nem tud emberi módon ellátni, és nem tudja elindítani a szükséges adminisztratív eljárásokat sem. Elvben Olaszország nem engedhetné tovább az érkezőket, akiknek a többsége egyébként nem Itáliát tekinti célországnak. Ezért az olasz hatóságok most azt fontolgatják, hogy egyszerűen kiengedik az országból a távozni szándékozókat és akkor az Olaszországgal szomszédos uniós tagállamok is „direkt módon” szembesülnek a problémákkal. 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez