Megújul az indiai-amerikai barátság: Obama Új Delhibe érkezett
Új fejezetett nyitnak az indiai-amerikai kapcsolatokban – ezt érzékeltette mind Barack Obama amerikai elnök, mind pedig Narendra Modi indiai miniszterelnök, amikor Obama gépe vasárnap landolt Új-Delhi repülőterén.
A két állam megújította baráti kapcsolatait a jelenlegi látogatással, és ez egyben a két ország védelmi, illetve gazdasági-kereskedelmi kapcsolataiban is megújulást hoz majd. A jövőben rendszeres kétoldalú találkozók várhatók, hogy a viszony előbbé és még szorosabbá váljon India és az Egyesült Államok között – emlékeztetnek helyi megfigyelők. A látogatás biztonságára több ezer különlegesen kiképzett biztonsági őr ügyel, miközben 15 ezer kamerát szerteltek fel hasonló feladattal. A látogatás jelentőségét mutatja, hogy Modi elnök személyesen várta Obamát a repülőtéren, amely nem szokásos az indiai protokoll szerint.
Megérkezését követően Obama a Rashtrapati Bhavanba, az elnöki palotába utzazott, ahol hivatalosan is fogadták az amerikai vendéget. Ez megelőzően útban a repülőtérről megkoszorúzta Mahatma Gandhi emlékművét. A beszélgetéseken elhangzott a terrorizmus elleni harcban való fokozott együttműködés szükségessége, természetesen a megszokott gazdagási kapcsolatok mellett. Obama indiai látogatását lerövidítették, hogy az elnök elutazhasson Szaúd-Arábiába és együttérzését fejezze ki a helyszínen Abdullah király halála miatt. Az amerikai elnök kedden utazik tovább Szaúd-Arábiába.