„Koreában csak vásárolni érdemes”
Kínából érkező vendégek érkeznek Dél-Koreába, egyenesen a Jin Jiang Hotelbe, Szöulba. Itt a kínai vendég észre sem veszi, hogy Koreában van, hiszen a belső tér a pekingi szállodákat idézi, a személyzet kínai írással ellátott ruhát visel, sőt kínaiul beszél. A mese csak most kezdődik.
A hotelt Kína legnagyobb szállodalánca nyitotta meg tavaly, ami a kínai turisták törzshelye lett. 19 emelet, 181 szoba, a vendégek 95%-a kínai, akik felszerelt szobákat kapnak, a maradék 5% koreai alig kap valamit.
A dél-koreai turizmus mozgatórugója egyértelműen Kína. Évente több mint 7 milliárd won bevételt eredményez látogatásuk. Ezért hát a specifikus szálloda. Ráadásul este valami különös dolog történik, akkorra ugyanis megérkeznek a kínai vendégek sok-sok szatyorral, táskával, hiszen egész nap vásároltak. A vámmentesség nagyon fontos, így a 12. emeleten mindenki kinyitja az ajtókat és nyüzsögnek a folyosókon. Mindenki luxus terméket vásárol. Az ajtókon kínai jelek láthatók: „folyamatos áramellátás a szobákban”. Hogy akkor is töltődjön a mobil, ha a vendég épp másik szobában üzletel.
A reggeli szintén kínai gyomornak való. A dohányzás ugyan tilos, és ebből volt már probléma.
„Kínában néhány belső térben megengedett a dohányzás, és hát azt hittem Koreában is így van”-mondja egy férfi, aki sietve oltja el cigarettáját. A szálloda halljában egy csapat kínai nő bekötözött arccal mászkál. Épp végeztek a plasztikai sebésznél.
„A legnagyobb fejfájás a szemét. A kínai vendégek egy halom 100 literes szemetes zsákot képesek kitermelni egy éjszaka alatt.”-mondja egy ott dolgozó fiú.
Naná, hiszen a rengeteg terméket, ami főleg kozmetikum, ki kell bontani, hogy vámmentesen haza vigyék. Reggelre aztán egy egy tonna szemetet szállít el a teherautó.
„Na ebből látszik, hogy a kínaiak csak vásárolni jönnek ide”-jegyzi meg egy másik munkatárs.
„Az egyetlen oka, hogy Koreába jövök, hogy vásároljak. Nem igazán lehet itt mást csinálni. Kínában több lélegzetelállító táj van, Tajvanon több történelmi helyszín. Nagyon kevés dolog van, ami érdekes itt. Olcsón lehet vásárolni, de semmi több.”-reagál egy kínai turista.
Hát ennyit ér a kínai turisták számára a Magyarországon egyre népszerűbb dél-koreai kultúra. Számukra ott mindig van „KÍNÁlat”.
(Fotó:GettyImages)