A bányaeladás – vagy a nagyfokú átalakítás – gondolatával foglalkozik az AngloGold Ashanti, különös tekintettel arra, hogy tavaly komoly mértékben csökkent az arany ára. Srinivasan Venkatakrishnan vezérigazgató –az általa vezetett céget a világ harmadik legnagyobb aranykitermelő vállalataként jegyzik – minapi interjújában azt érzékeltette, hogy a földalatti bányászat átszervezésére akarnak koncentrálni, ami annyit tesz: munkahelyeket építenek le. Az Accrától 250 kilométerre, északnyugatra lévő Obuasi bányaüzemből származó arany kitermelési ára 18 százalékkal magasabb, mint a nemesfém piaci ára, kénytelenek tehát a költségek csökkentését fontolóra venni. Az aranyszektor többi nagyvállalata is hasonló cipőben jár a költségek tekintetében. Hosszabb távon – a piac megnyugvását követően – tőkebevonást, közös vállalati konstrukciót, partnerséget, eladást egyaránt célravezetőnek tartanak az AngloGoldnál. A Bloomberg magáról a vállalatról azt az információt hozta nyilvánosságra, hogy első negyedéves nyeresége jelentősen nőtt, miközben a tőkekiadásai komoly mértékben csökkentek. A társaságnak a múlt évben sikerült költségeit mérsékelnie, termelését pedig növelte, igaz, nem a hagyományos bányáiban, hanem az újnak számító ausztráliai és a Kongói Demokratikus Köztársaságban lévő egységében.
Az obusai aranybánya akár be is zárhat
A magas költségek miatt átszervezésre, alkalmasint bányabezárásra gondol az AngloGold Ashanti, az Accrához viszonylag közel lévő földalatti kitermelő részleg tavaly lényegesen drágábban termelt, mint amennyit az arany vételi ára még elviselt volna.
(Visited 1 times, 1 visits today)