A merényletet a kormányzati negyedben található SYL szálloda előtt hajtották végre a terroristák: ez a legjobban őrzött része a szomáliai fővárosnak. A francia AFP hírügynökség információi szerint a detonációban három biztonsági őr, egy szállodaalkalmazott és a támadó veszítette életét. A 70 fős török küldöttség tagjainak azonban nem esett bajuk, karcolás nélkül úszták meg a terrorista akciót. Röviddel később a radikális iszlamista al Shabab lázadószervezet szóvivője szűkszavúan jelezte, hogy ők állnak a támadás hátterében, de arról már nem nyilatkozott, hogy milyen indítékból lendültek ismét akcióba.
„A gépkocsi hirtelen gyorsulni kezdett, letért a főútról, majd belerohant a kapuba” – mondta Abdukadir Munin, aki saját szemével látta, ahogy az autó a sofőrrel együtt felrobbant. „Hatalmas robbanás volt, majd sűrű, koromfekete füst szállt a levegőbe. A járókelők megriadtak, mindenki a földre hasalt” – mondta a szemtanú.
A mostani merényletet egyébként egy nappal Recep Tayyip Erdogan török elnök előre beharangozott látogatása előtt hajtották végre az al Shabab terroristái. A török delegáció azonban jelezte, hogy a robbantás ellenére a török elnök nem mondja le a hivatalos látogatást, és már úton van a polgárháború sújtotta országba.
Erdogan 2011-ben járt utoljára Mogadishuban, akkor még miniszterelnökként. Jelenleg Törökország az első számú segélyezője a mogadishui központi vezetésnek, és elsőként nyitotta újra a nagykövetségét a szomáliai fővárosban. A törökök az élelmiszersegélyek mellett komoly segítséget nyújtanak az ország lerombolt infrastruktúrájának a helyreállításában is. Török cégek hozták rendbe a mogadishui nemzetközi repülőteret és a kikötőt. Emellett a kormány török pénzből épített utakat, iskolákat és kórházakat az országban.
A török elnök látogatása miatt a szomáliai biztonsági erők és az AMISOM békefenntartók megerősítették jelenlétüket a fővárosban, és több helyen fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be. Az elnöki palotát és környékét lezárták a járókelők elől.