Királyi többes – dollármilliókban számolva

Egy ember egészen biztosan főúri életet élhet Afrika egyik legkisebb országában, hiszen – tekintettel abszolút uralkodói mivoltára – a megemelt havi javadalma mellett a lakhelyeit is finanszírozza a büdzsé.

 

Szváziföldön 1,2 millió ember – a lakosság 60 százaléka – kevesebb, mint egy dollárból él naponta. A kicsiny ország büdzséjében az idősek szociális támogatására havi 19 dollárt különítenek el, miközben a 200 millió dollárnyi személyes vagyonnal bíró III Mswati király udvartartásának költségvetését 2014-ben több mint 10 százalékkal, 61.000.000 dollárra megemelték. Az uralkodó lakhelyeire – palotáira – az adózók pénzéből, tekintettel a folyamatban lévő építkezésekre, 12 600 000 dollárt kell fordítani, ám – a Sowtan című lapban megjelent beszámoló szerint – e tételeket sem vitatja a helyi parlament, mivel a javadalmazás Afrika utolsó abszolút uralkodóját illeti. A szváziföldi gyarapodáshoz amúgy nem fér kétség, tavaly 0,7 százalékos GDP-növekedési ütemet jegyzett a statisztika. A Nemzetközi Valutaalap persze tett bíráló megjegyzéseket az ország gazdálkodását illetően, így kifogásolta, hogy a kormány igen magas béreket állapított meg a közszféra javára, ilyen címen havi 34 millió dollárt kell kifizetni Szváziföldön. A héten is IMF-delegáció járt az országban, annak vezetője, Jiro Honda sürgette a magas költségek csökkentését, főként a kormányzati bértömeg lefaragását. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez