A cipőket a világ vezető exportőrétől, Kínától, avagy Indiától, Olaszországtól szerzi be a kenyai kereskedelem. Az állattenyésztési és halászati minisztérium irodavezető titkára, Khadijah Kassachoon azt mondta, hogy tekintettel az óriási hazai potenciálra, megpróbálnak ezen változtatni. A cél az, hogy utolérjék az etióp bőripari konkurenciát minőségben és mennyiségben. Kenya nagy reményeket fűz le a kormány által megszerzett német állattartási, vágóhídi technológia elterjesztéséhez is, ami javíthat a helyzeten. A lényeg az, hogy a hazai ipar minőségi alapanyagból minőségi termékeket állítson elő. A minisztériumi szakember szerint legalább 4-6 milliárd kenyai schilling az ország vesztesége amiatt, hogy nem megfelelő technológiát használva gyönge minőségű bőrt visznek a piacra. Pedig volna miből gazdálkodni, a kenyai bőr-fejlesztési tanács adatai szerint a szarvasmarha állomány is hatalmas, 17,5 millió egyed, nem is beszélve a többszörös mennyiségű kecskéről, juhról. A tevékkel is jól állnak, hárommilliót számolnak meg évente, 1,8 millió szamarat, ugyanennyi sertést, tízezer struccot gondoznak. Az európai fogalmi rendszerből hiányzik, de Kenyában – és az ország bőriparában – ismert kategória a tenyésztett krokodil. Ebből a hüllőből 12 ezret számlálnak.
Kínai cipőben járnak a kenyaiak
Az okot nem tudni, csak az eredményt: Kenyában, ahol az állattartás velejárójaként bőr és irha is jelentős mennyiségben keletkezik, a lakosság importált lábbelit vásárol és visel, nem pedig hazai készítésűt.
(Visited 1 times, 1 visits today)