A zseni, aki mire más elindult, ő már jött vissza…

Bobby Ro­bert Ja­mes Fis­cher 1943. már­ci­us 9-én szü­le­tett Chi­ca­gó­ban

Any­ja, Re­gi­na Wen­der len­gyel­or­szá­gi zsi­dó csa­lád­ból szár­ma­zott, Svájc­ban szü­le­tett, s az egye­sült ál­la­mok­be­li St. Lou­is­ban cse­pe­re­dett fel. Az 1930-as évek ele­jén, Hit­ler ha­ta­lom­ra ke­rü­lé­se­kor Ber­lin­ben élt, s itt ta­lál­ko­zott Hans-Ger­hard Fis­cher­rel, egy né­met bi­o­fi­zi­kus­sal. A kom­mu­nis­ta meggyőző­dé­sű fi­a­ta­lok együtt in­dul­tak Moszk­vá­ba, ahol 1933. no­vem­ber 4-én össze­há­za­sod­tak és több évet töl­töt­tek a sztá­li­ni Szov­jet­uni­ó­ban.

Robert Ja­mes Fis­cher néven született 1943. már­ci­us 9-én. Bobby Fis­cher át­la­gos­nak sem­mi­képp sem ne­vez­he­tő szü­lők gyer­me­ke volt. Ap­ja a 20. szá­zad egyik je­len­tős – bár nem annyi­ra is­mert – tu­dó­sa volt, any­ja pe­dig igen mű­velt nő, aki hat nyel­ven be­szélt fo­lyé­ko­nyan. Ugyan­ak­kor ap­ja kü­lönc vi­sel­ke­dé­se és any­ja men­tá­lis ki­e­gyen­sú­lyo­zat­lan­sá­ga (egy pszi­cho­ló­gi­ai vizs­gá­lat so­rán pa­ra­no­id­ sze­mé­lyi­ség­nek ta­lál­ták) is nyo­mot ha­gyott a kis­fi­ú­ban, aki ide­je nagy ré­szé­ben egye­dül volt, mi­vel any­ja szin­te egész nap dol­go­zott.

Anya és fia vi­szo­nya ké­sőbb meg­rom­lott, annyi­ra, hogy nem tud­tak együtt él­ni. Re­gi­na 1960-ban el­köl­tö­zött, ma­gá­ra hagy­va 17 éves fi­át a bro­okly­ni la­kás­ban. Bobby­nak meg­könnyeb­bü­lés volt any­ja tá­vo­zá­sa: ahogy egy  in­ter­jú­ban ki­fej­tet­te, örült, hogy meg­sza­ba­dult tő­le. Re­gi­na új­ra férj­hez ment, az NDK-ban vég­re meg­sze­rez­te az or­vo­si dip­lo­mát, vissza­tér­ve az Egye­sült Ál­la­mok­ba in­di­ánre­zer­vá­tu­mok­ban vég­zett gyó­gyí­tó­mun­kát, majd a ’80-as évek­ben Ni­ca­ra­gu­á­ban dol­go­zott or­vos­ként.

Bobby viszont úgy tud­ta, hogy ap­ja Hans-Ger­hard Fischer, büsz­ke is volt né­met szár­ma­zá­sá­ra, s szá­mos in­ter­jú­ban ta­gad­ta zsi­dó vol­tát. Ki­fej­tet­te, hogy a sakk­ban túl sok zsi­dó van, akik rosszul öl­töz­köd­nek, és ez­zel ront­ják a já­ték imi­dzsét. Ami­kor a ri­por­ter cso­dál­koz­va meg­kér­dez­te: „De hi­szen ön is zsi­dó, nem?” Fis­cher így vá­la­szolt: „Csak rész­ben. Anyám zsi­dó.” Ké­sőbb nyíl­tan ki­mu­tat­ta an­ti­sze­mi­tiz­mu­sát, ami rö­gesz­mé­jé­vé vált. Az a meg­győző­dé­se ala­kult ki, hogy any­ja igyek­szik őt le­já­rat­ni, rossz hí­rét kel­te­ni. De nem­csak a zsi­dók­ról gon­dol­ta, hogy el­le­ne dol­goz­nak. Úgy vél­te, hogy a szov­jet já­té­ko­sok kö­zött van egy tit­kos egyez­mény, mely sze­rint egy­más el­len nem küz­de­nek, hogy őrá kon­cent­rál­has­sa­nak.

Életútja 1992-ben vett új irányt, amikor – figyelmen kívül hagyva a Jugoszlávia ellen meghirdetett amerikai bojkottot – elutazott Belgrádba, hogy húsz évvel világbajnoki döntőjük után ismét megmérkőzzön Borisz Szpaszkijjal. Ezért 12 évvel később letartóztatási parancsot adtak ki ellene, így 2004 nyarán Tokió repülőterén letartóztatták, amikor már érvénytelen amerikai útlevéllel akart Fülöp-szigetekre utazni. Végül úgy szabadult, hogy izlandi állampolgárságot kapott.

Többször megfordult Magyarországon is. 1999-ben in­ter­jút adott az egyik ma­gyar rá­di­ó­nak – ek­kor Bu­da­pes­ten élt –, s ön­ma­gát egy nem­zet­kö­zi zsi­dó össze­es­kü­vés ál­do­za­tá­nak ne­vez­te. A rá­dió azon­nal meg­sza­kí­tot­ta az in­ter­jút. Egy Fü­löp-szi­ge­te­ki rá­di­ó­nak nyi­lat­koz­va szintén erő­tel­jes an­ti­sze­mi­tiz­mu­sá­nak adott han­got: „Mocs­kos fattyúk, meg­pró­bál­ják meg­sze­rez­ni az egész vi­lá­got. […] Ki­ta­lál­ták a ho­lo­ka­usz­tot. […] Sze­mét, ha­zug, korcs em­be­rek.”

Egy ko­ráb­bi ba­rát­ja, Allen Kaufman így jel­le­mez­te ek­kor Bobbyt: „A sakk­ról kér­de­zem, a zsi­dók­ról be­szél.” Egy má­sik in­ter­jú­ban Fischer öröm­mel üd­vö­zöl­te a 2001. szep­tem­ber 11-ei ter­ror­cse­lek­ményt. Ki­fej­tet­te, hogy az USA és Iz­ra­el már évek óta ki­foszt­ja és gyil­kol­ja a pa­lesz­ti­no­kat, s most vég­re vissza­kap­ta. 2003-ban an­ti­ci­o­nis­ta és az USA kül­po­li­ti­ká­ját kri­ti­zá­ló meg­nyi­lat­ko­zá­sai mi­att az ame­ri­kai sakk­szö­vet­ség tö­röl­te Fis­cher tag­sá­gát.

Fotó:Europress/Getty