A katasztrofális időjárás közeledése előtt kap egy SMS-üzenetet a polgár – jelentették be a műszaki újdonság bevezetését Ruandában. A több tárca közreműködésével folyó fejlesztéstől, mellyel az üzenetküldő szolgálat információt juttat el a mobiltelefonokra a baj érkezése előtt, azt várják, hogy az emberek képesek lesznek időben védekezni. A felkészülésről közzétett ruandai kormányzati jelentés szerint a lakosság 65 százaléka – 6,8 millió ember – rendelkezik mobil készülékkel. A meteorológiai ügynökség tehát jelezni tudja az időjárási katasztrófák közeledtét, az információt az illetékes tárcának, a menekültügyi minisztériumnak (MIDIMAR) küldi, az pedig az SMS-eket a lakosságnak. Jean Baptiste Nsengiyumva, a Research in MIDIMAR igazgatója a projektről közölte, további rendszerek – például a földrajzi információs rendszer – kapcsolódhatnak a már tesztelés alatt álló jelenlegihez, hogy precízebb adatok alapján lehessen majd segíteni a lakosságot. A jelenlegi kísérletek a fővárosban hamarosan befejeződnek, így már az országos kiterjesztésre koncentrálnak a ruandai szakemberek.
Viharjelzés SMS-ben
A meteorológus a szakminisztériumnak, az pedig a lakosságnak küldi SMS-ben a katasztrófaveszély hírét: a kiterjedt mobilhálózat segítségével megóvható a lakosság a bajok nagy részétől.
(Visited 1 times, 1 visits today)