Sokkoló tanulmány: huszonötből egy halálraítélt ártatlan

A halálraítéltek négy százaléka ártatlan az Egyesült Államokban, mutatták ki egy hétfőn publikált tanulmányban. Az eredmény sokkolta azokat, akik ellenzik a halálbüntetést, írja a huffingtonpost.

A kutatás vezetője Samuel Gross, a michigani jogi egyetem vezetője, további négy szerzővel megpróbáltak számot adni az ártatlan vádlottakról, akiket soha nem mentettek fel az 1973-2004-es  időszakban. A tanulmányban összegezték, hogy ebben az időintervallumban összesen 7482 embert ítéltek halálra, ebből mindössze 117 embert mentettek fel a büntetés alól, ami 1,6%. A professzor elmondása szerint több idővel és több forrással legalább 4,1%-ra lehetne ezt az arányt növelni. A vizsgált három évtized alatt 200 halálraítéltet lehetett volna felmenteni.

„Az impresszív tanulmány komoly tévedésre mutat rá” – mondta Richard Dieter a Halálbüntetési Információs Központ ügyvezető igazgatója, miután látta a tanulmányról készült riportokat. Majd hozzátette: „Az ártatlanság problémája sokkal súlyosabb, mint ahogy azt eddig hittük.”

Forrás: huffingtonpost

A kulcs oka annak, hogy sok tévesen elítélt vádlott nem tisztázta magát az, hogy a hosszas eljárás után a halálbüntetést csak életfogytiglanig tartó büntetésre tudták volna lecsökkenteni. Ezzel a lehetőséggel pedig inkább búcsút vettek ártatlanságuktól. 1973 és 2004 között a vádlottak közül 35%-ot kíméltek meg a haláltól a rácsok mögött, de életük végéig bebörtönözve maradtak. Ezek a fogvatartottak, mivel már nem lebegett felettük a ‘halálbüntetés kardja’, nem ugyanazt a jogi védelmet kapták, mint a siralomházban.

A szerzők konklúziója tehát nem más, hogy a felmentések aránya felemelkedhetne.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez