Feketézés a fekete arany országában

A szudáni valuta feketepiaci kurzusa jelentősen eltér a hivatalostól. A „szomszéd” dél-szudáni olaj exportálásához Kartúm jelentős tranzitdíj fejében bocsátja rendelkezésre tengeri kikötőjét.

Egy amerikai dollár 9,1 szudáni fontért cserél gazdát a kartúmi utcán, egy hónap alatt legalább egy fontot romlott a nemzeti valuta értéke – összegezte friss tapasztalatait a Bloomberg. A változást jelző adat azonban akkor teljes, ha az a hivatalos árfolyammal együtt kerül nyilvánosságra, azaz: a központi bank adatai szerint a dollár aktuális kurzusa 5,7 font. Szudán súlyos devizaválságban szenved – tette közzé az ország egykori pénzügyminisztere, Ezz al-Din Ibrahim, akitől azt is idézik, hogy jelentős tranzitdíjjal igyekszik enyhíteni a problémát Kartúm. Ennek a pénznek a dél-szudáni olajkitermelés és export a forrása, a tengeri kikötővel nem rendelkező „szomszéd” csővezetéken juttatja el a fekete aranyat a Vörös-tengerhez. A még egységes Szudán több évvel ezelőtt napi 490 ezer hordó olajat hozott felszínre, most Dél-Szudán napi 160 ezer hordónyit termel.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez