Műholdas felvételek a tömeggyilkosságról
Az Amnesty International birtokába került műholdas felvételeken jól kivehető, hogy a radikális iszlamista lázadók gyakorlatilag megsemmisítették Bagát és a környező településeket. A New York-i székhelyi civil szervezet szerint a halálos áldozatok száma pedig jóval több, mint amennyit a nigériai hatóságok korábban megadtak.
A műholdas felvételek elemzése után az Amnesty International jelezte, hogy a lázadok körülbelül 3700 épületet rongáltak meg vagy romboltak le. Köztük, házakat, boltokat és egyéb infrastrukturális létesítményeket. A nemzetközi civil szervezet az áldozatok számáról nem tudott pontos információkkal szolgálni, de azt jelezték, hogy a halottak száma jóval több lehet, mint a nigériai hatóságok által korábban megadottak. A nigériai hadsereg és a kormány ugyanis határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint a lázadók közel 2000 ember mészároltak volna le a környéken. A kormány állítása szerint maximum 150-en haltak meg, köztük sok lázadó, akik a katonákkal vívott harcokban estek el.
Az Amnesty azonban jelezte, hogy a túlélek és menekültek beszámolói szerint, a lázadók válogatás nélkül ölték a civileket és a halálos áldozatok között rengeteg a gyerek és a nő. Szemtanuk az AI-nek azt is elmondták korábban, hogy katonák már az első támadás után szinte mindenüket hátrahagyva elmenekültek a lázadók elől, akik ezt követően fosztogatásokba és gyújtogatásokba kezdtek. Több menekült is beszámolt arról, hogy Baga utcái holttestekkel volt tele, a lázadók pedig összegyűjtötték a környéken elé nőket és gyerekeket. Az idősebbeket néhány nap után elengedték vagy megölték. A fiatalokat azonban jelenleg is fogva tartják.
Hasonló verziót közöltek helyi tisztviselők is, akik heves kritizálták a hadsereget és a kormány, amiért nem védték meg az ártatlan civilek életét a Boko Haramtól. Egy kormányzati politikus azt is elmondta, hogy a Boko Haram jelenleg Borno állam 70%-át tartja az ellenőrzése alatt. A hadsereg pedig nem sokat tett Baga eleste óta, hogy visszafoglalja várost és a stratégiai fontosságú katonai támaszpontot. Közben a szomszédos országok jelezték, hogy a bagai támadás óta legalább 20 ezer nigériai menekültet fogadtak be és külföldi segélyeket kérnek, mert más kép nem tudnak megbirkózni a menekült áradattal.