Világgazdasági fórum az afrikai éllovasnál

Az alig egy hét múlva kezdődő világgazdasági fórum Abujában a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést tekinti vezértémának.

A világ jelentős számú küldöttel képviselteti magát a május 7-én kezdődő afrikai, nigériai világgazdasági fórumon. Az abujai nemzetközi eseményre – a fórum médiakoordinátora, Ogho Okiti szerint – 70 országból várnak résztvevőket, Afrika eleve sok delegátust küld, harminc állam már jelezte részvételét. A Nyugat-Afrikában első alkalommal sorra kerülő világgazdasági fórumon jelen lesz legalább ötven top vezérigazgató nemzetközi nagyvállalatokat képviselve. A központi téma a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés lesz.  Nigériának magának pedig amiatt külön is fontos a rendezvény, hogy túl a centenáriumi év megünneplési szándékán, tudatosíthatja a világgal: Afrika legnagyobb gazdaságává avanzsált a nyugat-afrikai ország. Ngozi Okonjo-Iweala nigériai pénzügyminiszter nemrégiben közölte, hogy hazája különös gonddal fog vigyázni a fórum biztonságára, erre hatezer fős személyzet a garancia. Goodluck Jonathan államelnök pedig a minap küldött ugyanilyen tartalmú üzenetet.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez