Befektetőként kíván szerephez jutni Angola a hongkongi tőkepiacon, ehhez egy befektetési alapot – Fundo Soberano de Angola elnevezéssel – hozott létre. A folyamat értelme az is, hogy végső soron afrikai beruházásokban is érdekeltek legyenek a nemzetközi partnerek. Jose Eduardo dos Santos, az angolai elnök fia az állami pénzalap – melynek ő a vezetője – kapcsán azt nyilatkozta, hogy Hongkong olyan tőkepiac, amilyen hidat jelent a szárazföldre, azaz Kínába, ilyenformán rugalmasabb tőkemozgást lehet remélni. Az angolai alap 5 milliárd dollárt kezel megalakulása, 2012 óta. Az elkövetkezendőkben a portfólió felét elsősorban állampapírokban és nagyvállalati kötvényekben helyezik el, illetve előtérbe kerülnek a feltörekvő gazdaságok, így a kínai, ahová – Jose Eduardo dos Santos szerint – a kontinensen folyó beruházásokba Hongkong segítségével invesztálnak. Az alap portfóliójának másik felét a szub-szaharai Afrika infrastruktúrájába, mezőgazdaságába, bányászatába, idegenforgalmi projektjeibe forgatják be, itt is szerepet szánnak Hongkongnak, mivel együtt keresnek befektetőket, akik vállalják az afrikai kockázatokat.
Állami pénzeket fialtat az elnök fia
Hongkong közreműködésével keres befektetési lehetőségeket Kínában az az angolai alap, amely 5 milliárd dollárral gazdálkodik. De kínai partnereket is keresnek, akikkel együttesen invesztálnak Afrikában.
(Visited 1 times, 1 visits today)