A világ legnagyobb banánforgalmazó vállalkozása, mely több kontinensen – így természetesen Afrikában – emberek ezreinek kínál munkát a kedvelt gyümölcs termeltetésével, felvásárlásával, piacra juttatásával, éppen átalakulóban van: az amerikai Chiquita cég felvásárolja az ír Fyffes-t. Miközben a fúzió a végéhez közeledik, Rómában a FAO közleményt hozott nyilvánosságra a világ banán kínálatáról, előrebocsátva azt, hogy banántermelés drasztikusan csökkent az elmúlt három évtizedben. A korábbiakhoz képest e gyümölcs kereskedelmét meghatározó világcégek fokozatosan zsugorodnak és a FAO-közlemény szerint az európai és amerikai áruházláncok lépnek előtérbe a mind nagyobb közvetlen beszerzői minőségükben. Ezek a láncok egyre inkább közvetlen kapcsolatba lépnek a termelőkkel. Az új helyzetben a trópusi gyümölcsöket termelő gazdálkodóknak – közölte Kaison Chang, a Világélelmezési Szervezet titkára – sokkal tájékozottabbaknak kell lenniük, még a kisbirtokosoknak és a szövetkezeteknek is fel kell készülniük a piaci körülmények változására. Ezt a FAO a banántermelő országok kormányain keresztül igyekszik segíteni, beleértve a termesztési ismeretek széles körben való közzétételét, a hazai és nemzetközi marketing stratégiák elsajátíását, a növényi betegségek elleni védekezés szakismeretét. Ez utóbbira Mozambikban is komoly szükség van, hiszen egy Cavendish nevű gombafertőzés veszélyezteti a banánültetvényeket: a betegség megállítása elemi érdek Afrikában is.
Kórság pusztítja a banánültetvényeket
A FAO ígéri, hogy közvetlenül is segít a banántermesztéssel foglalkozó kisbirtokosoknak, szövetkezeteknek. Mozambikban is elkél a szervezet támogatása, hogy elejét vehessék egy növénybetegség terjedésének.
(Visited 1 times, 1 visits today)