A vörös szőnyegeket már leterítették, a díszőrség felsorakozott. Szirénázó katonai és rendőri felvezetéssel érkezik meg Joseph Kabila Kabange, a Kongói Demokratikus Köztársaság elnöke. Elegáns fekete öltönyt visel, kicsit testesebbnek tűnik, mint azokon az óriásplakátokon, city light posztereken, ahol elgondolkodva, mosolyogva, öltönyben vagy laza zakóban- éppen amit a kommunikációs stratégia megkíván- mutat be kongói fejlesztési stratégiát, int figyelemre az AIDS- ről, hívja fel a nemzetközi befektetők figyelmét az országban rejlő lehetőségekre.
Kabila elnök úr megérkezett a kinshasai parlamentbe
A plenáris üléstermen általános izgatottság lesz úrrá, a sajtó képviselői ügyesen helyezkednek a térben, hogy egy fotó erejéig lencsevégre kapják a 2001-ben meggyilkolt elnök, Laurent-Desire Kabila fiát.
A 20. Közös Parlamenti Közgyűlés kezdetét veszi.
A 20. AKCS-EU Közös Parlamenti Közgyűlés megnyitója
Az AKCS-EU Közös Parlamenti Közgyűlés zambiai társelnöke, Mr. David Matongo kis hibát ejt, amikor az elnököt, mint a szomszédos Kongói Köztársaság vezetőjét köszönti, de a bakit kijavítva hamar belelendül beszédébe. A politikus emlékeztetett, hogy 2010. szeptemberében, New Yorkban a millenniumi fejlesztési célokról szóló ENSZ csúcstalálkozón elhangzott, hogy ha a fejlődő országok monterrey-i vállalásukhoz mérten bruttó nemzeti jövedelmük (GNI) 0,7%-át Hivatalos Fejlesztési Támogatás (ODA) keretében a fejlődő országokra fordítanák, a Millenniumi Fejlesztési Célok teljesíthetőévé válnának 2015-re. Jelenleg 5 olyan ország van, amely ezt a mértéket közelíti, többek között Dánia, Norvégia és Svédország. A politikus felhívta a résztvevő európai országok politikusainak figyelmét a kötelezettségvállalásra és annak betartására.
Kabila megérkezése után általános izgatottság támadt
Louis Michel üdvözölte azokat a fejlesztéseket, amelyek Kongóban az elmúlt években végbementek. Sőt megjegyezte, hogy 18 hónappal ezelőtti látogatásához képest most optimistán hagyja el az országot, mivel látja, mennyi projekt van folyamatban, Kongó mennyire igyekszik, hogy változtatásokat eszközöljön. Ugyanakkor nem maradt el, hogy megemlítse beszédében, hogy Kongónak az emberi jogok, a sajtószabadság és a természeti erőforrás menedzsment területén még bőven van mit tennie- főképp az ország keleti részén. Az AKCS- EU Közös Parlamenti Közgyűlés társelnöke beszédében érintette a közgyűlés agendájának fő pontjait: a Millenniumi Fejlesztési Célok elérését, a Szahel övezetben a terrorizmusból fakadó veszélyforrásokat, a klímaváltozást stb.
A megnyitó után politikusok özönlenek ki a teremből
Joseph Kabila Kabange Kongó újjászületéséről beszélt, és arról, hogy ez csak a nemzetközi partnerségben, külső együttműködők és donorok bevonásával érhető el. „Az emberi jogok tisztelete és átláthatóság. Ez a két momentum lesz az új Kongó alapja!”- összegezte Kabila elnök úr.
A Concord Cotonou Aid Munkacsoport standja
A VI. budapesti Africa Summitot hirdető molinó
A Concord Munkacsoport vitaebédje
Munkatársunk a CONCORD angol és francia nyelvű állásfoglalásairól ad tájékoztatást az érdeklődőknek
Nagy az érdeklődés a CONCORD standjánál
Az AHU szakértője, Szilasi Ildikó Hermina a Kinshasai Parlament előtt