Óriásvállalatok nagy tervei Afrikában

Fejlesztési stratégiák kimunkálásánál is jelen vannak már az amerikai cégóriások Afrikában, a GE és az IBM egyaránt az első stációk – az alapinfrastruktúrák – kialakításához is közvetlenül hozzájárulnak.

Ázsia, Afrika és Latin-Amerika gyorsan növekvő piacain a nemzeti kormányok keresik a vállalati partnerségeket fejlesztési céljaik eléréséhez. A Harvard Business Review szerint a cégek rendszerint igyekeznek hatékonyan reagálni erre. E kölcsönös törekvések jó példáival szolgálhatnak olyan nemzetközi nagyvállalatok, mint amilyenek a General Electric, vagy az IBM, a GE annak érdekében, hogy hatékonyabban lehessen jelen az afrikai kontinensen, stratégiát dolgozott ki négy évvel ezelőtt. Ennek keretében folytat kormányzati szintű megbeszéléséket arról, hogy részt vállal az adott ország legjelentősebb infrastruktúra kihívásainak megoldásából. Ez az együttműködés lehet az alapja például a nemzeti villamosítás megvalósításának. Hasonlóan lép fel az IBM is, ugyancsak már a helyi kormányzati, hivatali elképzelések stádiumában támogatja a technológiai növekedést. A múlt hónapban például a nigériai kormány és az IBM között indult meg párbeszéd, ennek szellemében gyorsítja az amerikai nagyvállalat a régióban tervezett növekedést, segítve annak irányai meghatározását.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez