A francia rádió francia katonai forrásokra hivatkozva jelenti, hogy április első húsz napjában a Szervál hadművelet keretében legalább harminc mali iszlamista fegyverest öltek meg. Az áldozatok között van a hírhedt, algériai születésű terrorista vezér, Abou Ouarab is. De ezt az információt hivatalosan még nem erősítették meg. Ha a hír igaz, akkor az al-Kaida észak-afrikai szárnyának egyik nagyon fontos emberével végeztek a franciák. Mali északi részén az 1600 fős francia kontingens szárazföldi rajtaütéseket hajt végre a terroristák bázisai ellen és ehhez légi támogatást is kap. Egy katonai forrás szerint az iszlamisták, akik a nagyvárosokból már kiszorultak, nagyon szívós gerilla hadviselést folytatnak. Búvóhelyeik nehezen felderíthetők, és amint érzik a lehetőséget, merényleteket hajtanak végre. Vagy olyan akciókat, mint a minap Zouérat városában. Néhány emberüknek sikerült bejutni a helyi piacra, ahol röplapokat szórtak szét: halállal fenyegettek minden helyi lakost, aki együttműködik a mali hatóságokkal és francia hadsereggel. Vagyis a pillanatnyi helyzet megerősíti azt, amit Le Drian francia védelmi miniszter mondott egy hónapja: „Stratégiai értelemben az iszlamisták elvesztették a háborút Észak-Maliban, de a terrorizmus elleni harc még nagyon sokáig tart”.
Északon a helyzet változatlan
Mali északi részén folytatódik a franciák terrorista ellenes hadművelete.
(Visited 1 times, 1 visits today)