Afrika fejlődőit is félti a Világbank
Az eladósodottság, a felgyorsuló infláció miatt a lassuló világgazdaságban bajt hozhat a kellő puffer hiánya a fejlődő országokra. A kiszolgáltatottság még a jó pozícióban lévő Ruandát is fenyegeti.
Szíveskedjenek feltölteni a tartalékokat! – hangzik a Világbank Afrikának címzett év elejei felszólítása. A nemzetközi pénzügyi intézmény fontosnak tartja az óvást ott különösen, ahol emelkedőben van a belföldi adósság és az infláció, ahol a monetáris politika lehetőségei korlátozottan állnak rendelkezésre, ha bekövetkezik az esetleges gazdasági lassulás. A figyelmeztetés hátterében áll, hogy a 2008-as válság időszakához képest jelenleg a magánadósságok szintjei megemelkedtek számos fejlődő országban, így az adóbevételekből, illetve a kiadásokból kevesebb lehetőség áll a kormányok rendelkezésére ahhoz, hogy befolyásolni tudják a gazdasági növekedést. A nemzetközi sajtóban e napokban megjelent egy ruandai – neve elhallgatását kérő – közgazdász, aki további veszélyforrást is lát, azt, hogy az exportteljesítmények gyengülnek, kevesebb bevétel folyik be az országok kasszáiba és a pénzügy egyensúly-hiányt még inkább importálják ezek az államok. A világbanki elemzés egy másik, de névvel nyilatkozó ruandai közgazdászra is hivatkozik, aki főleg az olajárak miatt kialakuló veszélyhelyzetet részletezte. Dr Thomas Kigabo „hazai” példát is elővett, Ruandának a múlt évi mintegy 6 százalékos növekedés dacára sincs ok a nyugodt hátra dőlésre, mert már látszik, hogy gyengülőben van az exportkereslet a termékei iránt. (Fotó:AFP)