Bevont afrikai diplomata útlevelek

Burkina Fasóban elvették a különleges jogokat biztosító úti okmányt a kormánypártból ellenzékbe dezertált politikusoktól.

 Újabb epizód színesíti a kormányzat és az ellenzék egyre keményebb szembenállását Burkian Fasóban. A nyugat-afrikai országban jelenleg az alkotmány tervezett módosítása az ellentétek fő forrása. A kormányzó párt, azért akarja megváltoztatni az alaptörvényt, hogy ismét indulhasson a jövőre esedékes elnökválasztáson Blaise Compaoré államfő. De sokan még a saját pártjában is úgy vélik, hogy elég volt Compaoré csaknem harminc éve tartó „uralkodásából”. Az elégedetlenek kiléptek a kormánypártból és saját pártot hoztak létre. Most a kormány azzal állt bosszút, hogy bevonta a prominens disszidensek diplomata útlevelét. Méghozzá „stikában”, hivatalos bejelentés nélkül. Az egyik exminiszter például elmondta: felhívta őt valaki a külügyből és közölte, hogy mától nem érvényes a diplomata útlevele. A hivatalnok még a nevét sem volt hajlandó elárulni, de aztán a konzuli szolgálatnál megerősítették, hogy valóban „lőttek” a diplomata útlevélnek. Hasonló történetei vannak a többi ellenzékbe vonult volt kormánypárti személyiségnek is. Mind azt mondják, hogy nagyon kicsinyes húzás ez az útlevél bevonás. Amelynek azért annyi gyakorlati értelme van, hogy az ellenzéki vezetők utazási lehetőségei korlátozódnak, vagyis adott esetben, kevésbé számíthatnak külső segítségre a belpolitikai harcban. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez