Az egy főre eső GDP 20 évvel ezelőtt kevesebb volt a 200 dollárnál, jelenleg eléri az ezer dollárt, a megfogalmazott cél 2017-ig pedig az 1200 dollár. Az adatokat a gazdasági fejlődést felvázoló, sorrendben második átfogó program tartalmazza, amelynek értelmében 2020-ig közepes jövedelmi helyzetű országgá kell válnia Ruandának. Ezt évi átlagos 11,5 százalékos GDP-növekedéssel akarják elérni. A jelenlegi számvetés egyik közzétevője, a kereskedelmi miniszter Francois Kanimba arra is kitért, hogy több mint 1 millió embert már sikerült kiemelni a szegénységből az elmúlt tíz évben. A két évtizeddel ezelőtti ruandai export 80 százalékban a kávé és a tea volt. Mára 30 százalékot tesz ki ez a két élvezeti cikk kivitele, miközben a legfőbb devizakereső ágazattá a turizmus vált, az idegenforgalmi szektor tavaly már 300 millió dollár bevételt produkált és ismertek a 2017-ig megfogalmazott tervek, 400 milliós forgalommal kalkulálnak.
A béke a fellendülést is elhozhatja Ruandának
Érdemben csökkent a szegénység a kétszámjegyű gazdasági növekedést remélő Ruandában, ahol a 20 évnyi béke eredményére a világ is kíváncsi: az idegenforgalom komoly bevételeket produkál már.
(Visited 1 times, 1 visits today)