Nemzeti Vidéki Ifjúsági Szolgálat annak a dél-afrikai szerveződésnek az elnevezése, amely 2010-ben indította el programját és éppen napjainkra fejezte be hatezer fiatalember négyéves képzését. A kormány munkahely-teremtési modelljének kiegészítését jelentő szerveződés – a youth corps – céljáról a diplomaosztó rendezvényen Gugile Nkwinti vidékfejlesztési miniszter ezt részletezte, hogy a multidiszciplináris készségfejlesztés, a képzés nyomán, az állam segítségével elindulhatnak az önfejlesztés helyi programjai, hosszabb távon pedig javulhatnak a szolgáltatások, az infrastruktúra. Az önálló vállalkozásokat is indítani képes, felkészített fiatalok magas szintű építőipari és mezőgazdasági ismeretekkel is rendelkeznek, vagyis jól beilleszkednek a vidéki települések életébe.
Diplomát kaptak az ifjú vidékfejlesztők
Az elő kurzusról – négyéves felkészítésről – kikerültek azok a dél-afrikai fiatalok, akik önálló vállalkozásra, mezőgazdasági munkára, építési feladatokra szóló diplomát szereztek.
(Visited 1 times, 1 visits today)