Obama: Vive la France!
Ezt írta be franciául a washingtoni nagykövetség emlékkönyvébe az Egyesült Államok elnöke, aki együttérzését fejezte ki a párizsi iszlamista merénylet miatt.
Franciaország az USA legrégibb szövetségese – hangsúlyozta Barack Obama, arra utalva, hogy a függetlenségi háború idején a brit birodalommal szemben az Egyesült Államok számíthatott Franciaország támogatására. Lafayette márki két kontinens hőse volt a XVIII. században. Most a globális terrorizmus elleni stratégiai szövetségben is kulcsszerepe van az Egyesült Államok és Franciaország együttműködésének – hangsúlyozta Obama. Az USA elnöke ugyanakkor hozzátette: ebben a szövetségben a terrorizmussal szemben nagy szerep jut a muszlim államoknak is.
Francois Hollande elnök elsőként támogatta Obama elképzelését a nagykoalícióról az Iszlám Állam ellen, és elsőként látogatott el Irakba. A francia légierő részt vesz a Kalifátus elleni bombatámadásokban. Egyes szakértők szerint ez magyarázhatja azt a terrorakciót is, melyet szerdán követtek el Párizsban a Charlie Hebdo szatirikus lap szerkesztősége ellen.
Az amerikai és a francia titkosszolgálat intenzíven együttműködik ugyan a globális terrorizmusellenes harcban, de ez nem mindig kellően hatékony, mert a szolgálatok nem osztanak meg minden információt egymással. Obama elnök célzott arra Franciaország washingtoni nagykövetségén, hogy e tekintetben előre kell lépni.
Fotó: Europress AFP Images