Április elején az ENSZ egyik belső dokumentumában az állt, hogy Burundiban felfegyverzik a kormányzó párt ifjúsági szervezetét. A világszervezeti jelentés híre visszajutott Bujumburába. A kormány a leghatározottabban cáfolta ezt az információt, majd pár nap múlva kiutasították az ENSZ bujumburai irodájának egyik diplomatáját, Paul Debbie-t. A kormány szerint ugyanis ő készítette ezt a jelentést. Az ENSZ tudomásul vette a döntést. De már ezt megelőzően hivatalosan is figyelmeztette Pierre Nkurunziza elnököt, hogy nagyon elégedetlen a demokratikus szabadságjogok és az emberi jogok burundi helyzetével. Hasonló éles kritikát kapott Burundi az USA-tól és több nyugat-európai országtól is. Még március elején Bujumburában brutálisan vert szét a rendőrség egy ellenzéki tüntetést. A demonstrációt szervező politikai pártot betiltották, és 21 tagját életfogytiglani börtönre ítélték. Közben sztrájkolnak az állami egyetemek hallgatói is. Pierre Nkurunzia államfő pedig a parlament megkerülésével akar alkotmányt módosítani, hogy jövőre harmadszor is indulhasson az elnökválasztáson. Ebben a szituációban és pattanásig feszült légkörben jött a riasztó hír, hogy fel akarják fegyverezni a kormányzó párt ifjúsági szervezetét. Burundiban is meghatározó a hutuk és a tutszik viszonya, a kormányzó párt mögött a hutu etnikum áll, az ellenzék mögött a tutszi. Épp a napokban volt a ruandai népirtás huszadik évfordulója, ott is ez két etnikum állt szemben. Érthető tehát, hogy az ENSZ nagyon „odafigyel” a Burundiban zajló folyamatokra és nem hisz vakon a kormányzati kommunikációnak.