Holttestek borítják az égő Baga utcáit
Több tucat embert mészároltak le a radikális iszlamista Boko Haram fegyveresei Bagában. Szemtanúk és a helyi hatóságok szerint a lázadók hatalmas pusztítást is végeztek a településen.
„Kocsival menekültünk el a családommal, miután láttuk, mit művel a Boko Haram. A gyerekek és az asszonyok sírtak, és segítségért könyörögtek. Az utcák tele vannak holttestekkel. Borzasztó látvány” – mondta Mohamed Bukor helyi lakos, akinek még sikerült időben elmenekülnie a családjával együtt Maiduguriba. Több szemtanú is beszámolt arról, hogy Bagában kitört a pánik, miután a lázadók válogatás nélkül lövöldöztek a civilekre, majd fosztogatásba és gyújtogatásokba kezdtek. Egy helyi tisztviselő a BBC-nek elmondta, hogy a Boko Haram gyakorlatilag teljesen felgyújtotta a települést, és jelenleg a közelben lévő falvakat támadja.
A menekültek többsége szinte mindenét hátrahagyva távozott a városból. Musa Alhaji Bukar kormánytisztviselő a BBC-nek elmondta, hogy Bagában körülbelül 10 ezer ember élt. A Boko Haram most gyakorlatilag megsemmisítette a települést, az nem létezik többé. Több menekült is beszámolt arról, hogy a lázadók fiatal lányokat hurcoltak el, többségük 10 és 20 év közötti volt.
Maina Maai Lawan, Borno állam szenátora a vérengzést követően felszólította a kormányt, hogy azonnal küldjön katonákat a térségbe, és állítsa meg a Boko Haram ámokfutását, illetve mentse meg az ártatlan civilek életét. A szenátor elmondta, hogy a radikális iszlamisták több helyen ellenőrzőpontokat is felállítottak, és az erődben bujkáló menekülteket könyörtelenül kivégzik. Szerinte a helyzet folyamatosan romlik Borno államban és környékén. A mostani állás szerint a Boko Haram lázadói Borno területének 70 százalékát ellenőrzik.
Közben a szomszédos Csád miniszterelnöke, Kalzeubat Pahimi a Reutersnek elmondta, hogy egy hét leforgása alatt több mint 2000 nigériai menekültet fogadtak be az országba. Az ENSZ-t pedig arra kérte, hogy küldjön segélyeket, mert nem tudják egyedül ellátni a menekülteket.
A Boko Haram egy hete rohanta le Baga települést, és foglalta el a közelben lévő stratégiai fontosságú katonai támaszpontot, ahol a nemzetközi erők állomásoztak. A katonák gyakorlatilag harc nélkül feladták bázisukat és a települést. Baga eleste hatalmas felháborodást váltott ki az országban. A nigériai központi vezetésnek azonban azóta sem sikerült harckészültségbe helyeznie egy egységet, hogy kiűzze Bagából a Boko Haram fegyvereseit
A radikális iszlamisták több mint öt éve lázadtak fel Északkelet-Nigériában, hogy létrehozzák saját Iszlám Államukat. Ez idő alatt több tízezer emberrel végeztek az országban. A nigériai kormány 2013 közepén rendkívüli állapotot hirdetett ki a régióban, és egy egész hadsereget küldött a Boko Haram ellen, de hiába. A lázadókat nem sikerült legyőzniük: azóta még drasztikusabb és elvetemültebb akciókat hajtanak végre, nem kímélve a civil lakosság életét. A Boko Haram erejét mutatja, hogy a szervezet harcosai a szomszédos országokba is átszivárogtak, Kamerunban és Csádban is hasonló borzalmakat követnek el. Nigériában ráadásul hamarosan választásokat is fognak tartani, amit nagyban befolyásolhat az ország északkeleti részén kitört véres felkelés. Az újraválasztására készülő Goodluck Jonathan elnök népszerűsége ugyanis folyamatosan csökken.