A kelet-afrikai trió a biztonságra megy

Tanzánia, Ruanda és Burundi együttesen akarja felügyelni és irányítani annak a 4,1 milliárd dollárnak a befektetését, amely a közös vasútvonal építésére – és végső soron a Dar es Salaam-i kikötői projektre – megy.

A biztonságos finanszírozást egy tanácsadó –vélhetően valamelyik Big 4 – segítségével szeretné a három ország megvalósítani. A Reuters Tanzánia, Ruanda és Burundi 4,1 milliárd dolláros vasúti projektjét mutatja be, mint a határokon átnyúl kereskedelem érdekében megvalósuló beruházást. Lényeges körülmény, hogy a tanzániai kikötőváros, Dar es Salaam Ruandát és Burundit is kiszolgálhatja áruk utaztatásával, kezelésével. A tengerparttal rendelkező ország közlekedési minisztériumának az ötlete a tanácsadó cég alkalmazása, mivel segítségre van szüksége a három kormánynak, hogy kialakíthassák a közös infrastruktúrát, beleértve a befektetési lehetőségeket, a marketinget is. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez