Dél-Afrikában javában zajlik a kampány, május hetedikén lesz a voksolás. A saját utódlására pályázó Zuma elnök ezúttal az ország északi részébe, Limpopo tartomány Malamulele nevű városába látogatott el. De a nagygyűlés publikumát nem érdekelték a nagy, általános politikai és gazdasági ígéretek. Őket csak az izgatta, miért nincs a városuknak saját közigazgatási hivatala, miért kell a hivatalos ügyek intézéséért a 35 kilométerrel odébb lévő tartományi központba utazgatni. Zuma a kérdésekre válaszolva azt mondta, ő államfőként nem szólhat bele a helyi ügyekbe és különben sem diktátor, nem lépheti túl alkotmányos jogkörét. Erre viszonyt a közönség hangos füttyszóval reagált és egyesek a közpénzek nem éppen alkotmányos elszórását vetették a szemére. A Zumaville botrányra utaltak a bekiabálók. Az államfő magánrezidenciáját húsz millió dolláros költséggel állami pénzből újították fel, de az ombudsmani vizsgálat szerint a kiadások egy része indokolatlan volt. Zumát már Mandela gyászszertartásán és a Dél-Afrika-Brazília válogatott focimeccsen is kifütyülték. De a kormányzó párt az incidensek ellenére is optimistán készülhet a választásokra. A közvélemény-kutatások szerint az Afrikai Nemzeti Kongresszus a voksok hatvan százalékára, tehát biztos törvényhozási többségre számíthat, és az új parlament ismét Zumát választja majd államfővé.