A burundi állami egyetemeken eredetileg azért léptek sztrájkba a diákok, mert elfogadhatatlannak tartották az új ösztöndíjrendszert. A kormány erre bezáratta a kampuszokat és újbóli beiratkozást rendelt el minden diák számára. Egyben alá kellett volna írniuk egy nyilatkozatot is, amelyben a jövőre nézve lemondanak a sztrájkról, mint tiltakozási formáról. A nyilatkozatot a több ezer egyetemista közül azonban csak néhány tucatnyian írták alá. Közben éles belpolitikai válság is kibontakozott Burundiban. A nagy márciusi kormány ellenes tüntetés után 21 ellenzéki vezetőt életfogytiglani börtönre ítéltek lázadás miatt. Pierre Nkurunziza államfő pedig, a parlament megkerülésével, módosíttatni akarja az alkotmányt, hogy harmadszor is indulhasson az elnöki posztért. A napokban Obama amerikai elnök Bujumburába küldte az USA ENSZ nagykövetét, aki komoly aggodalmának adott hangot a demokratikus játékszabályok felrúgása miatt. De Nkurunziza elnököt ez aligha zavarja, ő otthon nagyon erősnek érzi magát. Igaz egyelőre az egyetemisták ellen, még nem mert erőszakot alkalmazni. Most egyik helyettesét bízta meg, hogy próbáljon egyezségre jutni a diákvezetőkkel, de egyelőre nincs remény a megállapodásra. Sőt, a diákok szerint, érdemi tárgyalások sem folynak.