A szub-szaharai Afrika rátett egy lapáttal

Számos ország pozícióinak javítását az olaj és a gáz megtalálásának köszönheti, de a növekedésüket a Világbank csak akkor tekinti megnyugtatónak, ha a hasznot a gazdaságok átalakításába tudják beforgatni.

 

A szub-szaharai Afrikában 5,2 százalékot kitevő gazdasági növekedési ütemet könyvelhetnek el az idén – számolta ki a Világbank. Az adat attól értékes, hogy hozzá lehet mérni a 2013-as bővüléshez, mely szintén tekintélyes volt, elérte 4,7 százalékot. A BusinessReport, mely részletezi is a világbankos jelentést, néhány ország fejlődési trendjéről külön is képet fest. De általános érvénnyel az olaj és a gáz felfedezésének szerepét emeli ki, a tőkebeáramlás hátterében Angolánál, Mozambiknál, Tanzániánál ez áll. Ugyanakkor éppen ezekben az országokban hátráltató tényező az energiahiány, a rossz közlekedési infrastruktúra. Azaz: mindenütt többet kell befektetni ahhoz, hogy a gazdaság tartós átalakítása bekövetkezzék. A BusinessReport Kenyáról azt az aktuális tájékoztatást bocsátotta ki, hogy a kormányzat a bankokat rászorítani igyekszik a hitelkamatok csökkentésére, elérendő célnak a 10 százalék alatti szintet tartják. Jelenleg több mint 17 százalék a hitel ára Kenyában.  Zambia esetében a jelentős mennyiségű, egymilliárd dolláros eurókötvény esedékes kibocsátásra hívja fel a figyelmet a sajtótermék, Nigéria gazdasági érdekességeként pedig a helyi filmipar erősödését, statisztikai mérhetőségét emelte ki. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez