Nem a gyerek tehet róla, mégis ő húzza a rövidebbet
Tegyük a szívünkre a kezünket: melyik felnőttnek nem esne nehezére, hogy napi hatszor negyvenöt percen át fegyelmezetten üljön egy iskolapadban, jegyzeteljen és odafigyeljen? Mégis, ha egy tizenéves gyerek nem képes ezt megtenni, ma rövid úton eldönthetik róla, hogy agyi fejlődési rendellenességben szenved, vagyis ADHD-s, amit „gyógyszerrel” kell kezelni. Ha a tünetek stimmelnek, annyi már elég a diagnózishoz, hiszen tényleges orvosi vizsgálatok sohasem léteztek a bizonyításához.
Sok felnőtt gondolhatja úgy, hogy ha az orvos felír egy legális drogot a gyereknek (recept nélkül persze ugyanúgy illegális, mint az utcadrogok), ami segít kibírni az egész napos megpróbáltatásokat, abból nem lehet nagy baj. Ám ezek a szerek mindössze annyival „jobbak” az utcai drogoknál, hogy lassabban fejtik ki a hatásukat, így nem váltják ki a drogokra jellemző örömérzetet. A nem kívánt hatásaikon viszont ez aligha változtat: alvászavarok, ingerlékenység, agresszió, depresszió, lelassult növekedés, sőt, még a hallucináció is ismert velejárója lehet a szedésüknek.

Természetesen egy felnőtt mérlegre teheti, hogy megéri-e a kockázatot ez a fajta „kényelem”, a gyerekek viszont nem dönthetnek saját sorsuk felől. Úgy tűnhet, hogy a nehéz természetű gyerekek kevesebb gondot okoznak a tudatmódosító szerek hatása alatt, ám ez a rövidtávú látszatmegoldás gyakran jóval súlyosabb problémáknak ágyaz meg, mint amiket megoldani lett volna hivatott. Idén már a magyar gyerekeknek is felírhatják azt az Egyesült Államokban régóta használt hatóanyagot (lisdexamfetamin), ami a szervezetbe jutva az amfetamin (utcai nevén: speed) egyik formájává alakul át, holott éppen ettől óvná meg gyermekét minden jóérzésű szülő, kerüljön bármibe is.

Mivel töméntelen ellentmondásos információ hallható erről a témáról, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány összeállított egy ingyenes kiadványt, melyben dokumentált tényeket és életbe vágó tudnivalókat találhat minden érintett szülő – nagyban megkönnyítve ezzel, hogy felelős döntést hozhassanak gyermekük esetleges pszichiátriai gyógyszerezésével kapcsolatban.
A kiadvány ingyenesen megrendelhető, és online formában is letölthető az alapítvány weboldaláról:
https://emberijogok.hu/adhd