Házat vett Manuel, de nem is akármilyet

Öt év telt el azóta, hogy Manuel az X-Faktorban bemutatkozott, és azóta az élete gyökeresen megváltozott. A fiatal tehetség nyíltan beszélt arról, hogy nehéz körülmények között nőtt fel, és négy kisebb testvére van, akikről mindig is álmodott, hogy egyszer mindent megadhat nekik. Most valóra váltotta ezt az álmát, hiszen egy új családi otthont vásárolt számukra. Bár Manuelt a 2019-es X-Faktorban fedezték fel, majd egyre nagyobb sikerre tett szert az évek során, mégis úgy érzi, nem ismerik őt eléggé az emberek. A fiatal tehetség korábban nagyobb bepillantást engedett abba, milyen ínséges időket éltek gyerekkorában. Mint kiderült, az édesapja akkor kezdte el bántalmazni, amikor még csak hétéves volt, noha előtte semmi jelét nem mutatta az agressziónak. A fizikai bántalmazás kiváltó oka lehetett a rendetlenség, az el nem végzett házimunka vagy iskolai probléma is. Manuel 14 éves korában döntött úgy, hogy felhívja a rendőrséget: elmondása szerint ezt követően néha rájuk nézett a gyámügy.

Manuel elmondása szerint édesanyja sokáig nem mert kilépni a kapcsolatból, mert aggódott a lakhatás és a gyerekek eltartása miatt. Manuel most, hogy híres lett, igyekszik okosan bánni a pénzzel, és céljai vannak, amelyekre rendszeresen félretesz. Emellett havi szinten támogatja négy kisebb testvérét is egy nagyobb összeggel. Úgy tűnik, a családjával továbbra is jó a kapcsolata, hiszen most nem pénzt adott nekik, hanem egy új házat vásárolt számukra, hogy biztonságban élhessenek.
A zenész, aki nemrég egy hajléktalanon is segített, Instagram-sztorijában néhány részletet is megmutatott az új otthonról. A videón látható, hogy egy barna lépcsősor vezet az emeletre, ami azt jelzi, hogy egy kétszintes házról van szó. Az emeleten egy sarokkádas fürdőszoba, egy erkélyes szoba és még két másik szoba található.

Kép forrása
Kép forrása
Az eredeti cikk megtekinthető itt.

(Visited 20 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez