Saját apja viszi bíróságra Győzikét

Szégyenkezve kell bíróságra mennie idős Gáspár Győzőnek, vagy ahogy Nógrádban ismerik, Győző papának, mert fia, Győzike miatt nem ilyen botrányos életet képzelt el magának időskorára. Győzike ország-világ előtt terjeszt rágalmakat róla, miközben testvérét, Zsoltit is becsmérli.
,,Jogi következményei lesznek annak, amit velem tett!” – jelentette ki Győző papa.Elege lett a fia hazugságaiból. Győzike azt állította Lékai-Kiss Ramóna műsorában, hogy a 72 éves édesapjának nem kellene a huszonéves barátnőjét mutogatnia. Azzal vádolta meg apját, hogy a másik fiával, Zsoltival folyton ellene áskálódnak.


„Tisztelem és szeretem őt, de nem akarok vele kommunikálni. El tudtam őt engedni. Azért kellett elengedni, mert ő a testvérem, egy szemét, aljas ember… ezekről én nem beszéltem, de tegnap olyan lelki beteg voltam, azért, mert megint olyat tett, amit tett. A testvérem kihasználta azokat a dolgokat, amiket én felépítettem az életemben” – fogalmazott Győzike a TV2 Titkok Ramónával című műsor felvételén.

„Fogalmam sincs, hogy a fiamnak mi a baja velem – szögezte le Győzi papa a Borsnak. – De nagyon felháborít, ahogyan engem abban a riportban beállít. Annyit fűznék még hozzá, hogy szégyelld magad fiam, ha egyáltalán még tudod, mi az a szégyenérzet! Ugyanakkor ennek a históriának itt nincs vége! Jogi következményei lesznek annak, amit velem tett! – üzente Kiss Ramóna tévéműsorában Győző papa. Ahol vélhetően Zsolti lesz a tanú.
Gáspár Zsolti viszont kiáll a 71 éves édesapja és új párja mellett. “Édesapánk igenis egy hagyománytisztelő ember, aki egy életen át, rajongva szerette az édesanyánkat. Soha nem fogja őt elfelejteni és soha, senki nem helyettesítheti őt a szívében. Ezt Győző is pontosan tudja” – magyarázta Zsolti.
“Nem is értem, mi ez a görcsös, hagyományokhoz ragaszkodás. Az idő halad, a világ változik és nekünk romáknak sem szabad ezekkel szembe menni. Arról nem beszélve, hogy apánknak joga van a boldogsághoz” – folytatta Zsolti. “Apám kérésére nem szeretnék sokat elárulni a hölgyről, aki az élettársa lett, mert bár Győző állítja, hogy mindenfelé büszkélkedik, ez valójában nem igaz. Csendesen élik az életüket és egy nagyon jóravaló asszonykáról van szó” – tette hozzá Zsolti.

Kép forrása
Kép forrása
Az eredeti cikk megtekinthető itt.

(Visited 37 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez