AZ ANYASÁG KIHÍVÁSAI: HOGYAN NE ŐRÜLJÜNK BELE ?

Az anyaság csodás dolog, de egyben idegőrlő is. A mindennapi feladatok, munka és család közötti egyensúly megtalálása nem könnyű. Hogyan találjuk meg az egyensúlyt, hogy ne őrüljünk bele? A gyermekes nőknek sokszor már reggelente extra magas a feszültségszintjük. Ébresztik a gyerekeket, reggelit készítenek, uzsonnát pakolnak, miközben többször is emlékeztetik a gyerekeket a mosakodásra, az öltözködésre, a táskáik bepakolására. És akkor még nem tettek magukért semmit. Pedig be kellene szárítani a hajukat, egy sminket se ártana feldobni, hiszen munkába mennek ők is.


Az anyák számára a másik nagy kihívás a munka. A legtöbb anya a reggeli gyerekfuvarozás után épp, hogy beesik a munkahelyére. Az elvárások velük szemben is ugyanolyan magasak, mint másokkal, de nekik már reggel azon jár a fejük, hogyan érnek oda időben a gyerekért az iskolába, mikor oldják meg a napi bevásárlást, a különórákra való rohanást.
Az anyák életének középpontjában a család áll, és a gyerekekkel kapcsolatos feladatok sok energiát igényelnek. Az idő korlátozott, és a teendők végtelennek tűnhetnek. Időt kell szánniuk az öngondoskodásra, a pihenésre és a kikapcsolódásra. Az egészséges életmód, a testmozgás, a minőségi és rendszeres táplálkozás szintén segíthetnek az egészség megőrzésében.

Kép forrása
Kép forrása
Kép forrása
Az eredeti cikk megtekinthető itt.

(Visited 5 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez