Te is kíváncsi vagy a világ legrégebbi barlangrajzára?

Az eddig ismert legrégebbi barlangrajzot ausztrál és indonéz tudósok fedezték fel Szulavézi szigetén, Leang Karampuang mészkőbarlangjában. A festmény egy vaddisznót és három emberszerű figurát ábrázol, és elképesztően régi: 51 200 éves, ami mintegy 5000 évvel öregebb az eddig ismert legrégibb barlangrajznál.Maxim Aubert, az ausztrál Griffith Egyetem professzora szerint ez a felfedezés megváltoztatja az emberi evolúció történetét. A festmény egy összetett történetet mesél el, és azt mutatja, hogy már akkoriban is képesek voltak az emberek elvont fogalmakban gondolkodni. Egy részben tátott szájjal álló disznó és három emberszerű alak látható a festményen.

A legnagyobb emberi alaknak mindkét karja nyújtva van, mintha egy rudat tartana. A második alak közvetlenül a disznó előtt áll, és úgy tűnik, az ő kezében is van egy rúd, amelynek egyik vége a disznó torkánál lehet. A harmadik alak pedig fejjel lefelé áll, egyik kezével pedig a disznó feje irányába nyúl. A tudósok úgy vélik, hogy ez a felfedezés fajunk gondolkodási evolúciós folyamatának egy állomása, amely már ötvözte a tudományt és a művészetet. A Nature folyóirat vezető szerkesztője, Henry Gee szerint csak az a kérdés, hogy mi váltotta ki az emberi elme felébredését.
A festményt vörös okerrel készítették. Az oker egy természetes pigment, amelyet a föld vörös színű ásványából nyernek ki. Az őskori emberek gyakran használták ezt a pigmentet a barlangrajzok készítéséhez. A vörös oker tartós és könnyen felvihető a barlang falára vagy mennyezetére. Így a festmények évezredekig fennmaradhattak

Kép forrása
Kép forrása
Az eredeti cikk megtekinthető itt.

(Visited 20 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez