A Tapolcai Strandfürdő is kinyitotta kapuit!

A miskolciak jól ismert strandja ma már egy szervezeti egységet alkot a mellette felépült új Ellipsum Élményfürdővel a méltán híres Miskolctapolcán. Most már egy közös jeggyel látogatható mindkét létesítmény. Az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő része is megnyitotta kapuit. Az elmúlt hónapokban nagy munka folyt a strand területén, teljes borkolatcsere történt az úszómedence körül, és lecserélték az elhasználódott ülő és napozópadok léceit is.

A karbantartásokat most egy jobb minőségű megoldással végezték el, ráadásul TAO (társasági adó) pénzből, így sem a városnak, sem a Miskolci Fürdők Kft.-nek nem került plusz pénzébe a fejlesztés. A strandfürdőben mostantól minden reggel hét órától szabad a fürdőzés, ami különösen a helyben élő tapolcaiaknak kedvez. Az új Ellipsum Élményfürdővel együtt már négy évszakos szolgáltatást tudnak biztosítani, és az átjárást is lehet igényelni mindkét fürdő között. Miskolc polgármestere, Veres Pál, kiemelte, hogy a turizmus és vendéglátás fontos kitörési pont a város számára, és a fejlesztésekkel Miskolctapolca is egyre vonzóbb úti cél. A Tapolcai Strandfürdő június 1-jén 9:00 órakor nyitott, és várja a fürdőzőket egészen augusztus 31-ig minden nap 9:00 és 19:00 között.

Kép forrás : https://minap.hu/

Forrás : https://minap.hu/cikk/tapolcai-strandfurdo-kinyitotta-kapuit-penteken

(Visited 10 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez