Letörölte Izraelt a világ térképéről egy amerikai-brit kiadó
A HarperCollins, a világ egyik legnagyobb kiadóvállalata olyan atlaszt készített a közel-keleti angol nyelvű iskoláknak, amelyről hiányzik Izrael. Rajta van Gáza és Ciszjordánia is, ám a zsidó állam helyén Jordánia és Szíria nyújtózik a Földközi tengerig.
Az amerikai székhelyű kiadó a bírálatok hallatán először a Perzsa öböl térségének igényeire hivatkozott, egyik vezetője azt mondta: Izrael feltüntetése elfogadhatatlan az ottaniaknak. De később a szóvivője útján elnézést kért a cég, és közölte: beszüntetik a forgalmazást, a megmaradt térképeket pedig megsemmisítik.
A térképek már hónapok óta forgalomban voltak, amikor egy katolikus kiadvány, a Tablet felfedezte őket. Azóta bírálatok kereszttüzébe került a kiadó. A brit Keresztény-Zsidó Tanács (Council of Christians and Jews) elnöke szerint a térkép nagy erejű eszköz lehet egy ország törvényességének megkérdőjelezésére, még több zavarhoz és még kevesebb tisztánlátáshoz vezethet. Ezért sürgetni kell, hogy minden atlasz az ENSZ által elismert határokat tükrözze.
Anglia és Wales püspöki konferenciája pedig egyenesen úgy véli: a kiadó nagy kárt okozott a térségben, egyáltalán nem segíti elő a bizalmat, ami pedig alapfeltétele volna a békés együttlétezésnek a Közel-Keleten.
Az Izrael Konzervatív Barátai lobby, melynek főként tory képviselők a tagjai, weboldalán izgatásnak és gyűlöletre nevelésnek nevezte azt, ami történt. Szerinte az izgatás különböző formákat ölthet, Izrael létezéshez való jogának tagadásától kezdve az öngyilkos merényletek dicsőítéséig – írja a londoni Independent.
Mások másként fogalmaztak az atlaszról. Például a Twitteren, és például így: milyen pontatlan egy szemét!.