Afrika, a földön túli földrész
Csodás fények mentén köszöntött be az alkony a velencei tó partján, és a víz is, mintha csak kísérte volna a naplementét, egyre sötétebb színt öltött magára. Kedves barátommal, Kalmár Zsolttal e festői tájon beszélgettünk, egy ódon padon ülve, az emlékeit felidézve. Zsolt többször járt Afrikában és maradandó élményeit megörökítve kereste azokat a pillanatokat, amelyeket érdemes másokkal is megosztani. Bár 82 országban járt a „vén” Európánál több mint háromszor nagyobb kontinensről sajátos véleménye van: „
„Mikor felébredünk az álmunkból, el kell telni egy bizonyos időnek ahhoz, hogy képesek legyünk eldönteni melyik az igazi valóság, ahonnan jövünk, vagy ahová érkezünk. Így vagyok én az utazással, de Afrikával mindenképp. Mi az, ami megfog ebben a világban? Az, hogy ez egy másvilág. Őszinte tekintetek, ősi rítusok, a természet tervezte óriás színpad, gazdag színvilág, egyszerűen nagyszerű népzene, melyből Sting és Mike Oldfield is merített lemezeihez. Ha egy szóval akarnám kifejezni, maga az érintetlenség.”
Igen Afrika különös földrész, a csodálatos táj mellett sokszínű kultúra fogadja az oda látogatókat. Szinte maga a csoda, s csodálatra méltóak maguk az egyszerű emberek is, hiszen a mérhetetlen szegénység ellenére, amely egyes országokat jellemez, még tudnak és mernek is mosolyogni. Mi európaiak mindezt már elfelejtettük. A mindennapi gondok szinte felemésztenek bennünket, és elfelejtettük észrevenni mindazt, amit ez a bolygó és benne kicsiny hazánk adni tud nekünk.
Zsolt utazási során számtalan emléket gyűjtött. Élményeit sorolva, mindig előjön egy – egy újabb történet, hol szomorú, hol vidám pillatokra emlékezve. A rendszerváltást követően 1991-ben jutott el először Afrikába, ez akkor rendkívüli eseménynek számított. Ikarus busszal, főiskolai oktatóként egy csapat végzett hallgatóval és legkedvesebb bűvész barátjával nekivágni a Gibraltárig vezető útnak, majd onnan tovább hajóval Marokkóba Tangerig, ma sem lenne kis teljesítmény. A nomád akció, ahol sem előre leegyeztetett szállás, sem étkezés nem várta őket teljesen megdöbbentő. Csodálkozó arckifejezésemre reagálva hozzátette: „Ma már nem tenném, de ha nem lenne ez a tapasztalat, sokkal szegényebb lennék és hát hála az égieknek mindannyian darabszámra pontosan hazaértünk.”
Később, sokkal szervezettebb körülmények között Afrika több országába is eljutott. Nairobi és Zanzibár ismerős „jóbarátai” lettek, számtalan élménnyel gazdagítva, amúgy sem unalmas életét. Nem ok nélkül kapta a social médiában a „képigondolkodó” nevet. Elmaradhatatlan fényképezőgépe ott van a kezében minden utazása során, hogy megörökítse azokat a pillanatokat, amelyekre érdemes emlékezni. Egy fénykép azonban csak a fejében létezik: “Farrokh Bulsara, azaz Freddie Mercury szülőházától nem messze le akartam fényképezni egy nagy testű pókot, de egy nyolc év körüli leendő turisztikai szakember azt mondta, hogy az az övé, ő neveli és 25 amerikai dollárt kért a fényképért. Mondanom sem kell, ez a fotó soha sem készült el.”
Mindegy, hogy merre sodor bennünket az élet, egy valami azonban biztos. Ha valaki járt már Afrikában, és lehetősége nyílt a sivatagban felnézni az éjszakai égboltra, érezhette azt, amit Antoine de Saint-Exupéry is. Különös helyen jár, ahol a föld az éggel összeér, és a Szahara végtelen homokbuckái között, ha elég türelmesek vagyunk, talán mi is megismerhetünk valaki fontosat, és ha mást nem…. önmagunkat.