Mongóliából kapott különleges hangszert miskolci színház
200 évvel ezelőtt augusztus 24-én Kisfaludy Károly A tatárok Magyarországban című előadásával nyitott meg a miskolci színház, és most, kétszáz évvel később szintén ezzel a darabbal veszi majd kezdetét a kétszázadik évad. Az előadáshoz Mongólia budapesti nagykövete külön a színház számára készíttette el azt a tradicionális mongol hangszert, mely elengedhetetlen az előadáshoz.
Nagy megtiszteltetés érte a Miskolc Nemzeti Színházat, ugyanis néhány héttel ezelőtt Béres Attila igazgatót és Szőcs Artur rendezőt Mongólia budapesti Nagykövetségén fogadta
Baatarjav Sainnyambuu, Mongólia magyarországi nagykövete. A találkozó apropója A
tatárok Magyarországban című előadás volt, melyet a 200 éves színházunk tiszteletére mutat
be idén augusztusban a miskolci teátrum.
Szőcs Artur, az előadás rendezője mesélt a produkció részleteiről a mongol nagykövetnek, aki
rendkívül nyitott volt a darab színpadra állítása kapcsán, és biztosította róla Béres Attila
igazgatót és Szőcs Artur rendezőt, hogy amiben csak lehet, segíteni fogja az előadás
létrejöttét, és egy, a tradicionális mongol zenei hangzáshoz elengedhetetlen, morin khuur nevű
különleges hangszert is a színháznak ajándékoz.