Az elmúlt 10 évben a Chevron jelentős összeget fektetett be Afrikában – mondta Andrew Fawthrop, a ChevronNigeria Limited ügyvezető igazgatója. A működési környezettel és a kilátásokkal is foglalkozó abujai fórumon vitaindító előadást tartó vállalati vezető azt is leszögezte, hogy Afrikának „barátságosan megvalósítható energiapolitikára” van szüksége, ami azt jelenti, hogy meg kell találni az egyensúlyt a kitermelők és a felhasználók érdekei között. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kontinensen növekszik a lakosság, így növekszik az energiaigény is. Afrikában termelik ki a világ kőolajának 10, a földgáz 6 százalékát, de a fogyasztás mindkettőből mindössze 3-3 százaléknyi. Ezen az arányon változtatni kell, méghozzá úgy, hogy Afrika növelje részesedését a felhasználásból, fektesse be az olajbevételeket az energiaellátás fejlesztésébe. A becslések szerint 602 milliárd dollár értékű beruházásra van szükség a szub-szaharai Afrika országaiban a biztonságos és mindenkit elérő energiaellátás megteremtéséhez.