Az ezredfordulós generáció: 10-ből 8-an elégedetlenek az életükkel

Lusták, a közösségi felületeken élik az életüket és nem szexelnek – csak pár olyan dolog, amit ráragasztottak erre a nemzedékre és ennek meg is van a hatása egy felmérés szerint.

Az Y generáció megítélése meglehetősen kettős. Rengeteg negatív sztereotípia él velük kapcsolatban és gyakran kiáltják ki őket a társadalom fekete bárányainak. Gyakran felmerülő kritika, hogy túl sok időt töltenek el a közösségi felületeken, sokszor váltanak munkahelyet, lusták és nem szexelnek. Az 1980 és  2003 között született korosztályt most megkérdezték, ők maguk hogyan értékelik a teljesítményüket. Az eredmény: a többség nem érzi elég jónak magát.

000mil2

Az Alpro kétezer fiatalnak tette fel azokat a kérdéseket, melyek alapján szerinte jobban érthető a 22 és 38 év közötti korosztály. Ezek főként arra irányultak, hogyan érzik magukat, melyek azok a területek, ahol a legnagyobb nyomást érzik, milyen nehézségekkel kell megküzdeniük a hétköznapokban. A kampányból kiderült, hogy 10-ből 8-an nem érzik elég jónak magukat az élet legtöbb területén. A magánélet – beleértve a családi és szerelmi kapcsolatokat -, az egészség és a karrier is nyugtalanítja őket, olyannyira, hogy 79 százalékuk szerint ez már a mentális egészségük rovására megy.

000mil3

Az anyagi szempontok sem elhanyagolhatók, hiszen szüleikkel szemben sokkal bizonytalanabbnak érzik a helyzetüket. Sokak szerint reménytelen, hogy valaha is saját lakáshoz jussanak és a diákhitelek visszafizetése is ott lebeg a fejük felett. A tudatos életmód is stresszel: az egészséges étkezés, a napi 8 óra alvás és a mozgás beiktatása szintén elvárásként jelenik meg az élet-munka egyensúly megtartása mellett, ami a hosszú munkanapok miatt nehezen teljesíthető. Amikor azt kérdezték, honnan jön mégis a legtöbb elvárás és nyomás, egynegyed részük a szüleit jelölte meg, míg ötből egy a közösségi felületeket. Felük viszont bevallotta, hogy ők maguk saját maguk legnagyobb ellenségei, mivel a magas elvárásokat ők állítják fel. A felmérés szerint 75 százalékuknál a karrier miatti stressz negatívan hat a személyes kapcsolatokra is. A nők keményebbek magukkal, mint a férfiak: a megkérdezettek 82 százaléka érezte úgy, hogy nem elég jó az életben, míg a férfiaknál 73 százalék volt az arány.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez