Határtalanul – a nemzetpolitika sikerprogramja gyerekeknek

Elbírálták a Határtalanul program idei pályázatait, a nyerteseket ma és holnap értesítik az eredményekről.

Még soha ennyien nem nyertek, mint az idén. Miközben az elmúlt csaknem egy évtizedben összesen 300 ezren vehettek részt a programban, most, vagyis 2019 nyarától 2020 nyaráig több mint százezren. Ez úgy vált lehetővé, hogy a kormány kiegészítő támogatást biztosított a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak ehhez nemrégiben, újabb 590 millió forintot. Így minden érvényes pályázatot benyújtó csoport nyertes lehetett.

A Határtalanul program iskoláknak szól, alaphelyzetben hetedikes diákoknak – bár ma már a középiskolások utazásait, a határon inneni és túli középfokú oktatási intézmények kapcsolattartását is támogatják belőle. A cél a magyar-magyar kapcsolatok építése, a közösségerősítés, a nemzetépítés – mondta el az eddigi sikereket bemutató tájékoztatón Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár. A magyar iskolásokat szervezett keretek között viszik el a 100 évvel ezelőtti országterület ma már más államokhoz tartozó vidékeire a magyar kormány támogatásával. A program kilenc évvel ezelőtt indult, évekre átkerült az EMMI-hez, tavaly ősszel azonban visszakapta a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága.

DSCF1026

Mint az államtitkár szerkesztőségünknek elmondta, azért fontos ez nekik, mert mert náluk több olyan program zajlik (a Kőrösi Csoma Sándor,  a Petőfi Sándor, a Julianus vagy a Mikes Kelemen program), melyhez jól illeszkedik a Határtalanul.

“Ez az egyik legfontosabb nemzetpolitikai program. Gyerekeket visz határon túli magyar területekre, hogy megismerkedjenek ottani történelmi helyekkel, földrajzi tájakkal, hasonló korú gyerekekkel és fiatalokkal. A következő cél pedig az, hogy ha majd ők felnőnek és családot alapítanak, a saját gyerekeiket vigyék el ugyanezekre a területekre.”

Miután visszakérték a programot, számos újítást vezettek be. Ennek is köszönhető Potápi Árpád János szerint a rekordszámú pályázat. Népszerűsítő körutakat szerveztek, egyszerűsítették a pályázati kiírást, ésszerűsítették az elszámolást, nyitottak a középiskolások felé. A dolog egyébként oda-vissza fog működni, a következő években a határon túli magyar gyerekek ideutazását kívánják erősíteni.

A pályázók Erdélybe, a Vajdaságba, Horvátországba, Szlovéniába, a Felvidékre és Kárpátaljára kirándulnak, jellemzően most már 4 és fél napra.

Általában elmondható, hogy minél több magyar él egy-egy helyen, annál nagyobb iránta az érdeklődés. Burgenland még nincs is a listán, de elképzelhető, hogy felkerül. Ezt már Erdélyi Rudolf Zalán, a lebonyolítást végző Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója  árulja el. Kárpátaljára még nem sokan igyekeznek, az ukrajnai háborús viszonyok, az útlevél szükségessége, a határon való sorban állás sokaknak riasztóan hat. A gyerekek egyébként csak számlaképes szálláshelyeket vehetnek igénybe az elszámolás miatt, így családoknál csak akkor lakhatnak, ha azok tudnak számlát adni.

DSCF1051

A tervek között sok minden szerepel, a szálláshelyek, éttermek, látnivalók, érdeklődő határon túli iskolák internetes számbavételétől kezdve bakancslista felállításán keresztül kutatás indításáig. Az idén újdonság az is, hogy egy éjszakára magyarországi szálláshely is elszámolható. Ami nem mindegy, ha mondjuk Szombathelyről indul Székelyföldre vagy a Partiumba egy osztály. Utazni egyébként mindenféle módon lehet, egyedül a repülőgépet nem támogatják. Az idei és a jövő nyár között útra kelő 101 ezer gyerek és pedagógus ma és holnap kapja meg az értesítést arról, hogy készülhet megismerni a határon túli vidékeket és az ottani gyerekeket.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez